promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Vera roma nyelven szólt be Oláh Ibolyának, húsz év után sem csitulnak az ellentétek

Tóth Vera roma nyelven szólt be Oláh Ibolyának, húsz év után sem csitulnak az ellentétek

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Oláh Ibolya szerint nem Tóth Vera volt az első Megasztár igazi győztese, utóbbi szerint a roma énekesnő megbízhatatlan volt az élő show során.

Kadarkai Endre A Nagy mű című podcast műsorának volt vendége a Megasztár első évadának győztese, Tóth Vera. A beszélgetés során szóba került Oláh Ibolya is, aki egy korábbi interjújában utalt arra, hogy a tehetségkutató versenyt megbundázták, valójában ő kapott több szavazatot és nem Tóth Gabi nővére, végül mégis Verát hozták ki győztesnek. Most erre is reagált 2003-as verseny nyertese.

Tóth Vera a döntő után azt érezte, nagyobb figyelem hárul az ezüstérmes Oláh Ibolyára.

„Nyilván őt is ajnározták utána, meg kellett, mert nagyon csalódott volt, hogy nem nyert. Teljesen biztos volt benne szerintem az Ibi, hogy el fogja vinni a pálmát.”

Végül azonban nem így történt és Tóth lett a tehetségkutató győztese, ezzel egy pillanat alatt reflektorfénybe került, ami 20 éve tart. Az elején azonban nehéz kihívásokkal nézett szembe, a súlya miatt rengeteg bántást kapott.

A testemet ért kritikák majdnem tönkretették az életem, sokszor volt, hogy azon gondolkodtam, hogy egyáltalán kimenjek a színpadra?”

– mondta egy korábbi interjúban. Azóta több tíz kilótól szabadult meg az énekesnő.

A Megasztárral kapcsolatban – azt mondja – nincs benne harag annak ellenére sem, hogy szerinte Oláh Ibolya sokkal több figyelmet és lehetőséget kapott, mint bárki más.

Azt éreztem – így a mai napi van bennem egy ilyen érzés –, hogy egy kicsit talán engem stabilabbnak láttak, és ezért inkább jobban magamra hagytak, miután már lementek a fények, véget ért az adás. Tán észre sem vették, hogy elmentem.”

Ezután rátért arra, hogy milyen volt Oláh Ibolya a színfalak mögött, a szavaiból pedig kiderül, hogy pályatársa nem volt az alapos felkészülés híve. Hallgatóként talán jogosan érezhetjük, hogy Tóth Vera ezúton reagált a roma származású énekesnő Partizánnak adott interjújára, amikor Oláh arra utalt, nem Tóth Verának kellett volna megnyernie a tehetségkutatót, hanem neki.

Én azt gondolom, hogy a közönséget mindig nagyon tisztelni kell. Nem szabad hülyének nézni a nézőt, és Ibolya nagyon-nagyon sokszor felkészületlen volt. Még fonetikusan is kiírták neki a szöveget a súgógépesek, hogy énekelje el azt a dalt és könyörögtek neki, hogy jöjjön el egy koreográfia órára és tanulja meg a koreográfiát, mert az egy csoda volt, amikor ez megtörtént. A közönség ezt érzi, bocsánat a romás kifejezésért, hogy ki a kanyhaló, tehát sokszor azért megtörtént” (A kanyhaló egy roma kifejezés, azt jelenti csibész, ravasz, hazug, nem megbízható - szerk.)

Ezen a ponton Tilla megpróbálta menteni a helyzetet és átvenni a szót, azt mondta Ibolyát így is imádták. Ibolya így is működik, mint minden ilyen őstehetség, hogy…” „Tök mindegy!”,  szakította félbe Tóth Vera és úgy folytatta:

Csak Ibolya az elmúlt húsz évben a lehető legtöbb lehetőséget kapta meg. Olyan szintű lehetőségcunamit kapott, amit egyébként egyikünk sem mondhatott el magáról. A Gesztitől a Presseren keresztül mindenki… A lemezkészítés, a dalok, a show, a sztárság, a fény, mindent megkapott, és nem tudott élni vele, képtelen volt.”