promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Alain Delont ezért az interjújáért ma ízekre szednék, börtönt kockáztatná azzal, amit akkor ki mert mondani magáról

Alain Delont ezért az interjújáért ma ízekre szednék, börtönt kockáztatná azzal, amit akkor ki mert mondani magáról

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A színész mindig is nyíltan felvállalta véleményét, nem hátrált meg.

Alain Delon, a francia és az európai filmipar ikonja, akit a világ a szépség és elegancia megtestesítőjeként ismert, nem csupán a filmjeiben játszott szerepeivel, hanem a valóságban tett kijelentéseivel is sokszor felkavarta a közvéleményt. A 60-as években Delon nem csupán a mozivásznon, hanem a hétköznapi életben is meghatározó figurává vált, köszönhetően markáns megjelenésének, tehetségének és sokszor vitatott nézeteinek.

Az egyik legemlékezetesebb és leginkább botrányt kavaró megjegyzését 1977-ben tette a L’Express hetilapnak adott interjújában. Ekkor a színész nyíltan kijelentette:

„Mélyen antikommunista vagyok, ez minden. Amint az ember mond valamit, beskatulyázzák. Jó, akkor fasiszta vagyok, ha akarják, sebaj.”

Ezzel a nyilatkozattal Delon egyértelművé tette politikai állásfoglalását, amely sokakat megbotránkoztatott, különösen egy olyan korban, amikor a második világháború emlékei még mindig élénken éltek Európában.

Delon kijelentésének súlyát tovább növelte az a tény, hogy barátai között ott volt Léon Degrelle, a belga német kollaboráns, valamint Jean-Marie Le Pen,a Nemzeti Front alapítója. Le Pen támogatásáról Delon nyíltan beszélt egy 1984-es interjúban, ahol kijelentette:

„Minden hibájával és erényével Le Pen talán ma az egyedüli, aki előbb Franciaország érdekeire gondol a saját érdekei előtt.”

Delon azonban nem csupán politikai nézeteivel, hanem életfilozófiájával is gyakran került reflektorfénybe. Élete utolsó éveiben egy interjúban kifejezte megvetését a modern kor iránt, mondván:

„Az élet már nem tartogat számomra sokat. Mindent megismertem, annyi mindent láttam. De különösen gyűlölöm ezt a korszakot, amelyben mindent szabad, hányok tőle; eljátszottam a szerepem, de vége.”