promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Döbbenetes dolog derült ki Hofi Gézáról, 20 évvel a halála után tudódott ki

Döbbenetes dolog derült ki Hofi Gézáról, 20 évvel a halála után tudódott ki

Borítókép:  MTI Fotó: Ilovszy Béla
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Fény derült az évtizedes titkokra Hofi Gézával kapcsolatban.

Forgács Gábor annak idején húsz évig nem beszélt Hofi Gézával, ugyanis a humorista megharagudott a színészre, de sokáig nem derült ki, hogy pontosan mi váltotta ki ezt az évtizedes feszültséget közöttük. A szinkronszínész viszont nemrég a Saras tócsákban ugrálni című podcast vendége volt, amiben végre elmondta, miért haragudott meg rá Hofi Géza.

Az egész konfliktus egy paródia miatt indult ki. Forgács Gábor mint mondta, sokat köszönhet Koós Jánosnak, hiszen ő volt az, aki beajánlotta Hofinak is. Koós János maga javasolta a humoristának, hogy tegyen egy próbát a színésszel, mert tehetséges. Hofi aztán megismerkedett Forgáccsal, és kialakult közöttük egy nagyon jó barátság, aminek aztán egy paródia vetett véget.

A színésszel ugyanis készült egy szilveszteri jelenet, amiben Hofi Gézát alakította. Egy újságíró kérte fel a paródiára, akinek volt egy műsora a televízióban; Forgács azt mondta, csak akkor vállalja el, ha a humorista beleegyezik. Végül Hofi tudta nélkül készült el a paródia, ami le is ment a tévében. Ez okozta a feszültséget a két művész között, ami miatt húsz évig nem beszéltek egymással.


Forgács Gábor nagyon rosszul érezte magát emiatt, mindent megtett volna, hogy kibéküljön barátjával, amire aztán két évtized után, egy ismerősük születésnapján került sor. Forgács Gábor odaköszönt Hofinak, de nem is remélte, hogy a humorista vissza fog neki köszönni; ehhez képest odament hozzá, megölelte őt, aztán adott a homlokára egy puszit.

Forgács Gábor ott helyben elsírta magát örömében, és mikor megkérdezte Hofitól, hogy már nem haragszik-e rá, azt a választ kapta:

„Elévült”.

Forgács megragadta az alkalmat, hogy elmondja, mi is történt valójában akkor húsz éve, ami miatt Hofi megharagudott rá. A humorista azt mondta erre:

„Jó, de úgy mondd nekem eztet a dolgot, hogy ha az fog kiderülni belőle, hogy én voltam a fxsz, újabb húsz évig nem beszélünk”.