promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Katonai bunkernek hitte a furcsa betonhengert, de amint belépett, segítséget kellett kérnie
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Szécsény mellett, a semmi közepén bukkant rá a rejtélyes betonhengerre, amiről hamar bebizonyosodott, hogy nem katonai bunker.

Az ember sohasem tudhatja, hogy túrázásai, kirándulásai, országjárásai során milyen furcsa építményekbe, megmagyarázhatatlan dolgokba futhat bele. Hazánk is tele van apró, felfedezetlen, vagy kevésbé ismert, rejtélyes építményekkel és épületekkel, most éppen a Nógrád vármegyei Szécsény mellett, a semmi közepén, egy szántóföldön találtak egy hatalmas betonhengert, amit először katonai bunkernek néztek, de aztán hamar bebizonyosodott, hogy valójában valami egészen másról van szó.

Csorba Dániel rendszeresen tölt fel videókat az oldalára, amin mindig valamilyen érdekes dolgot, épületet mutat be. Nem is olyan régen egy elhagyatott balatoni villába merészkedett be, de az egyik emeleti szobában olyan irtóztató látvány fogadta, amit maga sem akart elhinni.

Most pedig Nógrád vármegyében barangolt, ahol is a szlovák határtól nagyjából 1 kilométerre bukkant rá a különös betonhengerre. Első ránézésre azt hitte, hogy egy katonai bunker lehet, de aztán rájött, hogy ez nem valószínű, viszont az szemmel látszott rajta, hogy ezt a tömböt nem véletlenül rakták pont ide valamikor régen.

Ahogy belépett, látta, hogy manapság hajléktalanok használhatják, mert tele volt olyan tárgyakkal, amikből arra tudott következtetni, hogy nem sokkal előtte még valaki ott aludhatott. Sokat agyalt azon, hogy mi lehetett a funkciója ennek az építménynek, még a követői segítségét is ki kellett kérnie, aztán rájött, hogy ott van közel a szlovák határ, szóval ez valószínűleg egy őrhely lehetett. Ilyet viszont nem gyakran lehet látni az országban, mert Csorba Dániel is eléggé meglepődött, mikor meglátta.

Mi lehet ez? Segíts kitalálni!

Mi lehet ez? Segíts kitalálni!

Posted by Csorba Dániel almanachja on Sunday, May 19, 2024
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás