promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Idegen testet találtak a kínai agyaghadseregben, az alak nem hasonlít egyikre sem a nyolcezer közül

Idegen testet találtak a kínai agyaghadseregben, az alak nem hasonlít egyikre sem a nyolcezer közül

Borítókép:  Profimedia/ Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Különleges alak tűnt fel az agyaghadseregben, amely szenzációszámba megy.

Kínában is vannak piramisok, sőt, az egyik legtitokzatosabb piramis maga Csin Si Huang-ti sírja, aki Kína első császára volt, ő a Csin-dinasztia alapítója. Alakja megtestesíti Kína nagyságát, az utóbbi időben pedig egyre több szó esik a sírjáról is, amelyet ugyan megtaláltak, és tudják is, hogy ha kinyitják, elképesztő felfedezésben lehet részük, ám nem merik, hiszen félő, hogy azt, amit benne találnak, nem tudják majd kihozni a megfelelő technológiák hiánya miatt.

Illetve feljegyzések szólnak arról is, hogy rengeteg csapda védi a császár sírját, szóval a behatolás sem lenne könnyű a tudósoknak, így egyelőre nem láthatjuk azt a felfedezést, amely ha megtörténik, nem lesz hozzá fogható a Földön.

A császár terrakotta hadseregét még a hetvenes évek közepén találták meg amúgy, a sírkomplexumhoz kapcsolódik ez is, hiszen ők voltak hivatva, hogy védjék a császárt a halála után is. A szakértők pedig már korábban is beszéltek arról, hogy lehetnek görög művészek az alkotók között, a harcosok megformálói között, ez pedig újdonság, hiszen feltételez egy erős görög-kína kapcsolatot korábban, mint azt gonoltuk, hoyg a két világ találkozott.

8000 figura között akad egy nagyon különleges, belőle csak egy van, egy akrobatát ábrázol, ő tehát az idegen test a többi között.

Ez a figura pedig betekintést nyújt abba, hogy szórakozott a császár, milyen udvari művészek voltak körülötte.

A többi figura katona és polgári foglalkozású udvarbéli, de ez nagyon kilóg közülük a kiképzésével is. Az is különleges, hogy fekszik, a több ezer figura között nincs még egy olyan, amelyet úgy formáztak meg, hogy fekszik. A többi mind áll vagy ül.

154 centiméter hosszú és 101 kilót nyom, ráadásul ujjlenyomatok vannak a hasán, amelyeket az agyaghadsereg alkotói hagytak rajta. A szakértők arra a megállapításra jutottak, hogy a megformált művész-akrobata egy valós, egykor élt embert ábrázol, aki az udvar tagja lehetett.

Az akrobata figurája pedig betekintést nyújt nekünk a kínai alvilág rendszerébe is, ahol a diyuban kellett először tartózkodnia a császárnak. Ez megfelel a mi purgatóriumunknak, ám itt nagyon lassan telik az idő, hiszen a leírások szerint hét nap 700 évnek felel meg. Tehát a császárnak a szórakozására is gondolnia kellett, amikor az agyaghadsereg megalkotása elkezdődött.

Itt egy elképesztő videó arról, hogy nézhettek ki színesen az agyagkatonák.