Szent István sírja az egyik legkülönlegesebb királyi sír, még a Római Birodalomnak is köze van hozzá

Árpád-házi I. Szent István - Sanctus Primus Stephanus de genere Turul - személyének jelentőségét magyar vonatkozásban meglehetősen nehéz lenne túlértékelni: államalapító királyunkkal kezdődött az írott, modern magyar történelem.

A korabeli viszonyokhoz képest élete jól dokumentált, akárcsak szentté avatása és temetése - ám ez nem jelenti azt, hogy ne lennének rejtélyek az esettel kapcsolatban.

Az egyik ilyen legérdekesebb aspektus a nagy király sírhelye. Több korabeli beszámoló is ír a temetésről, a szarkofág ma is megtekinthető az esztergomi bazilika melletti mauzóleumban.

Eltitkolták a magyarok elől? Az iskolában sosem hallhattál történelmünk brutális eseményeiről, a mágus-perekről

Olvass tovább...

A sírláda története meglehetősen rejtélyes: az újkorban kút itatóként szolgált, amit a peremének kopása és az oldalának vágott lefolyónyílás alátámaszt. Felbukkanásának pontos helye és ideje homályos, csupán annyi bizonyos, hogy József nádor közreműködésével 1814-ben egy római stílusú szarkofágot és más római faragványokat szállítottak a pesti Nemzeti Múzeumba Székesfehérvárról (ugyanabban az évben néhányat Vácról is vittek).

A kőláda első szakmai elemzését Henszlmann Imre készítette, aki nem tudta az eredetét, de felismerte benne a zalavári faragványok hasonlóságát és óbudai származásúnak vélte. Röviddel ezután Rómer Flóris már a fehérvári leletként írta le: „... 1803-ban a székesfehérvári bazilika alapjaiból került elő és a püspöki majorsági kertbe került”. Ő az ókeresztény korszakba datálta. Ezt korrigálta a 19. század végén Hampel József, aki a 10-11. századra teszi. A szarkofágot végül Varju Elemér azonosította 1930-ban Szent István koporsójaként, 11. századi keltezésűnek, a székesfehérvári bazilikában, érintetlen földrétegből való kiásására és Szent István fehér márvány szarkofágjára hivatkozva, amelyet a Hartvik-legendában említettek.

Azóta minden állítását cáfolták a kutatók: Kralovánszky Alán egy épített kriptát talált a Szent István sír helyén, tehát a márványszarkofágot már az 1083-as szentté avatáskor ki kellett emelni. Tóth Sándor kimutatta, hogy a szarkofág faragványai – közeli rokonaikkal, a zalavári szentélyrekesztő faragványokkal együtt – Szent László korszakára tehetőek.

Legutóbb pedig Bubryák Orsolya megmutatta, hogy semmi sem bizonyítja, hogy a székesfehérvári bazilikában bolygatatlan földből emelték ki (az 19. századi leírások valójában nem a szarkofágról szólnak, hanem egy római sírkőről, amelyet tévesen a szarkofág fedelének tartottak), sőt az itatóként való későbbi használata ennek éppen ellentmond. Ezek az újabb tudományos felfedezések azonban nem tagadják meg Varjú Elemér következtetéseit, csak átrendezik a szarkofág díszítésének korát és későbbi sorsát.