promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Curtis kiteregette a hálószobatitkaikat: így jelzi a párja, ha szerelmeskedni akar

Curtis kiteregette a hálószobatitkaikat: így jelzi a párja, ha szerelmeskedni akar

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

Curtis és Barnai Judit közösen adott interjút, egy nagy titok is felszínre került közben. 

Curtis eddig a The Voice műsorában volt látható a RTL-en, de a hamarosan induló Nyerő Párosban is szerepet kapott párjával, Barnai Judittal. A rapper és az egykori kosárlabdázó az RTL videójában nyilatkoztak a műsorról, amelyből az is kiderült, hogy mindketten küzdenek egy-egy rossz fóbiával. 

Judy a csúszómászóktól retteg, Curtis pedig a tériszonyos, emellett a pókoktól is irtózik, ennek ellenére nyerni szeretnének. Az első helyet pedig nem taktika útján zsebelnék be, végig őszintén fognak játszani. Az is kiderült róluk, hogy a kapcsolatukban Curtis az, aki a dominánsabb és a forrófejű is, szerelme szerint ez is a legidegesítőbb szokása. 

A párom legidegesítőbb szokása, hogy nagyon forrófejű, hirtelen haragra gerjed

– árulta el Judit, aki hozzátette, hogy ilyenkor beszélni sem lehet a zenésszel. 

Curtis azzal folytatta a videóban, hogy nem szereti párja azon tulajdonságát, hogy mindent azonnal meg akar vele beszélni és mindent rögtön elintézne. Ám azt viszont imádja, hogy sokszor kedveskedik neki, majd egy intim hálószobatitok is kicsúszott a száján. Ennek hallatán Barnai Judit hatalmas nevetésben tört ki.

Hogyha a párom nagyon el szeretne érni valamit nálam, mindig kedveskedik, szerencsém van ezzel. De mikor szexelni akar, akkor mindig a fenekét tolja oda nekem és arról én már tudom, hogy miről is van szó 

- fecsegte ki Majka egykori zenésztársa. 

A korábban zűrös életet élő Curtis úgy tűnik, hogy most végleg megtalálta a párját, Judit ugyanis mindent megtesz érte, hűséges és maga elé is helyezni sok esetben a rappert. Már egy jó ideje össze is költöztek, ráadásul egy közös családi házat is vásároltak.