promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Gabin nevet a fél ország, elképesztően kínos felvétel terjed az énekesnőről
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az emberek szerint zseniálisan kellemetlen ez a videó Tóth Gabiról.

Szinte sokkolta az országot, mikor Krausz Gábor nemrég bejelentette, hogy véget ért a házasságuk Tóth Gabival. Sokan azt hitték, hogy ők egy igazi mintacsalád, de ezek szerint komoly gondokkal küzdöttek a háttérben. Ugyan egyelőre hivatalosan nem derült ki, hogy miért döntöttek így, de a pletykák, illetve pár árulkodós lesifotó szerint az énekesnő titokban összejött a Fricska táncegyüttes egyik jóképű táncosával.

Tóth Gabi már eddig is a támadások kereszttüzében volt, de most még inkább, ugyanis a visszajelzések alapján az emberek többsége egyértelműen Krausz Gábor oldalán áll ebben a botrányban. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy folyamatosan az énekesnőn viccelődnek az interneten, különböző poénképekkel, videókkal szólogatnak be neki, vagy alázzák meg őt – most is félelmetesen gyorsan terjed egy összevágott, humorosnak szánt felvétel.

A poénvideón az látható, ahogy Tóth Gabi koncertet ad, közben pedig igazi világsztárok vannak a közönségben, és nagyon viccesen reagálnak az előadásra – ami közben sípol a mikrofon, illetve még a hegedű is hamis, szóval valóban nagyon vicces látni, ahogy például Pink furcsa arcot vág, vagy Tom Cruise kineveti Krausz Gábor exét.

A kommentelők egyenesen imádják, és zseniálisnak nevezik a kellemetlenül humoros felvételt, amit valaki ügyesen összevágott. Voltak olyanok is, akik azt írták, hogy ez a videó szebbé tette a napjukat, vagyis ilyen szempontból mindenképp érdemes volt elkészíteni, hiszen mindig jól jön a nevetés – bár lehet, hogy Tóth Gabi számára nem annyira vicces ez a felvétel, sőt, kifejezetten megalázónak is találhatja.

Itt lehet megtekinteni a Tóth Gabis poénvideót, ami valóban nagyon gyorsan terjed az interneten:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás