promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Egy váratlan találkozás csontig hatoló végeredménnyel zárult a reptéren, majdnem leállt a légiforgalom is
Borítókép:  Profimedia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

A zene szeretete szinte minden emberben közös és szerintem elmondható, hogy gyakran irigykedve nézünk azokra, akiknek ez nemcsak hobbi, hanem szenvedély, életcél, hivatás.

Biztos vagyok benne, hogy a videóban szereplő két fiatal életében is központi szerepet játszik a művészet, mert amit a hangszereikkel művelnek, az szinte nem evilági teljesítmény.

A videóból süt a szenvedély, a lelkesedés, a hév, a vágy, egyszerűen magával ragad egy felemelő érzés miközben nézed.

A két zenei titán teljesen véletlen verbuválódott össze: egy fiú épp a zongoráján gyakorol a reptéren, amikor egy lány odalép hozzá és udvariasan félbeszakítva a játékát, megkérdezi, hogy ismeri e Vivaldi 4 évszak szimfióniájából a Nyár tételt.

[[cikk1]]

A fiú azonnal eljátszik belőle egy részletet, amire a lány arca felderül és egy közös kis jammelésre invitálja a srácot, aki örömmel belemegy ebbe.

A lány táskájából egy hegedű kerül elő, majd utána  mindketten belekezdenek, ki-ki a maga részébe. A hangszerek, mintha beszélgetnének egymással, az együttműködés tűpontos, a hangok a helyükön vannak, aki először hallja őket könnyen hiheti, hogy évek óta együtt játszanak és összecsiszolódás eredménye ez a kivételes összhang.

A repülőtér várója lassan megmerevedik. Az emberek abbahagyják amit addig csináltak és már mindenki csak a zenére figyel. Látszik rajtuk a döbbenet és a meghatottsággal vegyes csodálat, egyre többen ragadnak telefont és örökítik meg a pillanatot.

Ennek az eredménye ez a videó is, amit itt tudsz megtekinteni teljes hosszában és ajánlom is, hogy elejétől a végéig hallgasd meg:

109241

A videóban látható némi információ, hogy melyik fiatal hol tanul, nem árulunk el nagy titkot, hogy mindketten zeneiskolások.

Ahogyan az sem meglepő, hogy a darab végén hatalmas tapsviharral és ovációval jutalmazzák a rögtönzött koncertet.

Nektek van hasonló felvételetek, hasonló tehetségekről, esetleg szokatlan helyen tartott rögtönzött koncertről? Ha igen, akkor küldjétek el nekünk az info@promotions.hu címre.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás