promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi bugyiban mutatta meg az észveszejtően tökéletes alakját, Marics Peti foghatja a fejét
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tóth Andi fehérneműben csábította el az egész országot.

Volt idő, mikor Tóth Andi szinte csak a botrányairól és a villantásairól volt híres, az emberek pedig folyamatosan beszólogattak neki, hogy énekesnőként milyen kellemetlen, hogy másra nem képes. Majd hirtelen elkezdte ontani magából a gigaslágereket, a Dancing with the Starsban a tánctudásával is mindenkit lenyűgözött, ez pedig elég volt ahhoz, hogy teljesen új megvilágításba kerüljön a közönség szemében – bár a balhék még így sem mindig kerülték el őt, főleg, ha a szerelmi életéről volt szó.

Sokan azt hitték, hogy a VALMAR-os Marics Peti tökéletes párja lesz Tóth Andinak, hiszen úgy tűnt, hogy remekül érzik magukat együtt, hasonló a stílusuk, illetve közös műsorban is szerepeltek a TV2-n, de végül úgy döntöttek, hogy külön utakon folytatják tovább – a szakításuk pedig elvileg nem volt éppenséggel problémamentes, hiszen még az énekesnő is kiakadt Instagramon egy videóban.

Tóth Andi pár hete bejelentette, hogy visszavonul, de ez szerencsére nem azt jelentette, hogy teljesen eltűnik, hiszen most is egy olyan tűzforró poszttal jelentkezett, amivel rögtön elvarázsolta a több, mint 440 ezres követőtáborát – meg az egész országot is.

Egy bevállalós, fehérneműs fotózásról rakott fel videót Tóth Andi, aki bombasztikusan néz ki a felvételen, a kommentelők szerint őrjítően tökéletes az alakja, és nincs is nála szebb, dögösebb énekesnő ebben az országban. Ezzel elég nehezen lehetne vitatkozni a bejegyzés láttán, hiszen a híresség valóban elképesztően fest, pillanatok alatt képes bárkit egy életre az ujjai köré csavarni – már csak az a kérdés, hogy mikor talál rá újra a szerelem, és hogy végre megleli-e a tartós boldogságot valaki mellett.

Akit érdekel Tóth Andi fehérneműs videója, az itt megtekintheti:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás