promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hiányos a magyar ABC, kimaradt az egyik leggyakoribb magánhangzó belőle, pedig még ma is használjuk
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Az egyik magánhangzónk hiányzik az ABC-ből, és te nem is tudtál róla.

A kiterjesztett magyar ABC 44 betűből áll. De akár lehetne benne 45 betű is, ha nem szorították volna ki az 5. leggyakoribb magánhangzónkat. Úgy teszünk, mintha nem is létezne, pedig a nyelvjárásaink felében még ma is használják.

Az e a magyar nyelv leggyakoribb magánhangzója, amit tágabb ajakréssel, nyílt álkapocs-nyitásszöggel képezünk. Azonban ennek van egy "kistestvére", amit tulajdonképpen ugyanazon a helyen, és ugyanolyan nyelvállással képezünk, mint az ö betűt, de ajakkerekítés nélkül.

Ez az úgynevezett zárt e, vagyis az ë, ami a nyelvemlékek szerint ősi hangunk.

Ez a hang tulajdonképpen egy közös finnugor örökségnek tekinthető, hiszen a finnségi nyelvek (például finn, észt), a volgai nyelvek (mari, erza-mordvin és moksa-mordvin), az obi-ugor nyelvek (manysi, hanti) különbséget tesznek az e-féle hangok között.

Ugyan a magyar ABC-ből ez hiányzik, azt tudjuk, hogy először Kalmár György nyelvész, költő használta 1770-ben. Később a magyar helyesírás szabályai 12. kiadásának 89. szabálypontja kiejtési segédjelként engedélyezte a zárt ë betűt.

Mivel a beszélt nyelvünkben a felhasznált magánhangzók felét az a és az e hang teszi ki, a zárt ë változatosabbá tehetné a magyart, de hiába tettek többen is kísérletet arra, hogy beemeljék a köznyelvbe, mindenki kudarcot vallott. Még Kodály Zoltán is tett erőfeszítéseket erre vonatkozóan, de ő sem jutott eredményre.

Ezek után nézzünk meg néhány fontos szót, amiben zárt ë van:

bëcs, csëkk, csëng, csëpp-ek/ëk, ëszik, hëgy-ek, mëgy, përc, rënd, szëm, szër, vësz, zëng.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás