promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
A pasim újra egy tigris az ágyban - hihetetlen dolog mentette meg a kapcsolatunkat

A pasim újra egy tigris az ágyban - hihetetlen dolog mentette meg a kapcsolatunkat

Borítókép:  Profimédia/Illusztráció
Színes
Kategória fejléc

Egy ideje nem találkoztunk, így igyekeztem egy nyugodt, csendes helyet találni a beszélgetéshez, már csak azért is, mert mikor telefonon egyeztettük a kis légyottunkat, jelezte, hogy mesélni akar majd valamit.

 

Lídia egy csinos, ápolt harmincas nő, bájos, de nem az a szexi dög, akit minden férfi szét akar tépni. Volt is némi önbizalomhiánya, azonban itt került be a képbe Marci (szintén nem az igazi nevét használom), aki mellett kivirágzott. A beszélgetéseik tüzesek voltak, szexi üzengetés, telefonálások, elmondása alapján pedig a találkozóik alkalmával még a ”plafon is majdnem leesett a helyéről”. Az életük szépen lassan közös élet lett, összeköltöztek, borvacsorákat és társas esteket tartottak, azonban a korábbi összhangot felváltotta valami érezhető manír.

Lídia egyre kedvetlenebb volt, Marci pedig volt hogy melegítőben fogadta a vendégeket. Egy ideje ki is estek a társaságból, nem láttuk őket, ezért is volt kellemes meglepetés, hogy a barátnőm találkozást kezdeményezett.

Ezek alapján egyértelműnek gondoltam a társalgásunk vezérfonalát: elővettem az együttérző oldalamat, rendeltem egy üveg rosé bort, fel voltam készülve a szakítás hírére, így teljesen megdöbbentem, amikor Lídia megjelent: nem csak én vettem őt észre, hanem több férfi is a helyen, a lányok pedig szemforgatva követték a lépteit, amint leült hozzám.

Alig találtam a szavakat, de nem ez volt az este legmegdöbbentőbb része. A kötelező körök után hamar a témára tértünk: Lídia közelebb hajolt és halkabbra fogta a mondandóját.

-Valami elképesztő dolog történt velem és nem tudom ki másnak mesélhetném el rajtad kívül.

Majd mesélni kezdett: A dolgok szuperek voltak, de aztán elkezdtek távolodni, már nem kívánta őt Marci, minden egyre rosszabb lett. Aztán teljesen váratlanul mintha ezt elvágták volna: Marci újra minden nap kész volt akciózni, szinte felfalta Lídiát. Aztán egyik nap talált valami Marci telefonján: egy társkereső appból érkezett üzenet villant fel a képernyőn. Remegő kézzel megnyitotta, de arra amit ott talált nem volt felkészülve. Vagy 20 különböző nőtől látott szívecskés üzeneteket, találkozóra invitálást, pucér képeket. Ahogy lejjebb tekert az üzenetekben, még jobban megdöbbent:

a párja semmit nem írt ezeknek a nőknek, csak elküldte a képet a férfiasságáról, majd utána nem reagált nekik többet.

Természetesen azonnal tisztázni akarta a dolgot, így szembesítette Marcit, aki meglepően higgadtan elmesélte az ő verzióját: önbizalomhiánnyal küzdött, amit mindig is titkolt és alig tudott teljesíteni az ágyban. Lídia azonban annyira fontos neki, hogy tenni akart valamit, így regisztrált egy online társkereső oldalra, hogy megtudja mit gondolnak róla a nők. Ő lepődött meg a legjobban, hogy mennyien találják vonzónak és hányan bújnának vele ágyba. Ahogy mondta, ez helyrebillentett benne valamit és úgy gondolta, hogyha ennyi nő akarja őt, annak biztosan oka van. Lídia megdöbbent a hallottakon, azonban furcsa módon ő is nagyon izgatónak találta, hogy ennyi nő akar szexelni a párjával. A beszélgetés vége egy frenetikus szeretkezés lett.
Döbbenten hallgattam a történetet, Lídia pedig sejtelmesen ezzel zárta a beszélgetést:
Ez mostmár amolyan közös előjáték lett. Elküldi egy kiéhezett nőnek a fotóját és együtt várjuk a választ, végül pedig én kapom meg azt a szerszámot, amiről a többi nő csak álmodozik azon az oldalon.

Végül hosszúra nyúlt az este és sok minden szóba került még még, azonban mindenképp tanulságos volt a találkozás.
Ha két ember szereti egymás, akkor meg kell találni azt az eszközt, amivel a fennálló akadályok leküzdhetőek. Van akinél ez a párterápia, van, aki pedig mint látjuk, egészen másra esküszik.