promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
III. Károlyt a saját felesége alázta meg? Kamilla királyné olyan döntést hozott, amivel óriási botrányt okozott
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sokan nem is értik, hogy tehetett ilyet Kamilla királyné.

II. Erzsébet királynő halála után a legidősebb fia, Károly vette át az uralkodást III. Károly király néven. Ennek sokan nem örültek, hiszen egyáltalán nem ő a brit királyi család legkedveltebb alakja, főleg a tragikus hirtelenséggel elhunyt Diana hercegnével kapcsolatos ügyei miatt, amik annak idején rendesen megtépázták a népszerűségét – de nem ő volt az egyetlen, aki mondhatni közutálatot kapott emiatt.

A pletykák szerint Károly rendszeresen megcsalta Dianát, ráadásul nem mással, mint a jelenlegi feleségével, Kamillával, akivel 2005-ben házasodtak össze. Leginkább emiatt nem kedvelik őt az emberek, bár az sem tetszik sokaknak, hogy előtte már volt egy férje, egy bizonyos Andrew Parker Bowles, akivel összesen 22 évig voltak házasok, és 1995-ben váltak el – de úgy tűnik, hogy még most is jó kapcsolatot ápolnak, és ez okozott most hatalmas botrányt.

Kamilla királyné állítólag meghívta a május 6-án megrendezésre kerülő koronázási ceremóniára az exférjét, ráadásul elvileg a meghívottak VIP-részlegén lesz a férfi – ezzel pedig sokak szerint nemcsak rettenetesen kellemetlen helyzetbe hozta III. Károly királyt a felesége, hanem még meg is alázta őt, hiszen ezzel azt sugallhatja, hogy még mindig nem zárta le magában az előző kapcsolatát.

Persze könnyen lehet, hogy sokan csak durván felfújják a dolgot, és egyáltalán nem olyan feszült a helyzet, mint amilyennek sok helyen beállítják. Nagyon rég lezárult Kamilla királyné és Andrew Parker Bowles házassága, így nem kéne gyanúsnak vagy felháborítónak lennie annak, hogy jóban van az exével – főleg, hogy hosszú évek óta lojális III. Károly királyhoz, és láthatóan nagyon szereti őt.

Az biztos, hogy III. Károly király koronázása egy gigantikus fontosságú esemény lesz, így érthető, hogy sokan már most próbálnak balhés fogást találni rajta, de valószínűleg békésen fog telni a családtagok közötti feszültségek ellenére is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás