promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sáfrány Emese a pornós múltjáról vallott, végre elárulta azt, amit a fél ország tudni akart
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sáfrány Emese megválaszolta a nagy kérdést, ami olyan sok embert érdekelt.

Sáfrány Emese sosem titkolta a pornós múltját, hiszen köztudott, hogy annak idején Aleska Diamond néven készített felnőtt filmeket, ráadásul hatalmas sikerrel. Gyakorlatilag az ország egyik legnagyobb pornósztárja volt évekkel ezelőtt, de ő már maga mögött hagyta ezt, és jelenleg boldogan neveli kisfiát – ráadásul nemrég jött össze a TNT-ből ismert Intivel, akivel állítólag nagyon jól érzik magukat együtt.

A legtöbb ember arra kíváncsi, hogy vajon Sáfrány Emese elárulja-e majd egyszer a gyermekének, hogy felnőtt filmekben szerepelt, illetve mit fog majd szólni hozzá a kisfia, ha megtudja. Van, aki szerint titkolnia kéne, de akad olyan is, aki nyílt lapokkal játszana, hiszen valószínűleg úgyis kiderülne a dolog. A híresség most választ adott a nagy kérdésre, és elárulta, hogy egyáltalán nem fogja titkolni a gyermeke előtt a pornós múltját.

„Attól, ami megtörtént, nem tudom teljes mértékben megóvni, de attól, ami történhet mindenképp szeretném. Itt nem az a kérdés számomra, hogy ő mit fog hozzá szólni... Sokkal inkább az, hogy miként tudom majd megtanítani neki, hogyan reagáljon arra, ha bántják vele, és ha az emberek rosszindulatával találkozik. Ő pontosan tudni fogja, hiszen elmesélem majd neki, miért jutottam el oda és azt fogja látni benne, hogy hogyan álltam fel belőle és »mertem új ember lenni«”

– árulta el egy TikTok videóban Sáfrány Emese, aki először és utoljára szeretne erről a témáról beszélni.

Az biztos, hogy nem lesz majd egyszerű helyzetben Sáfrány Emese, hiszen az ilyesmiről elég nehéz beszélnie a gyermekével egy szülőnek, de ezek alapján jól fogja kezelni a szituációt, hiszen a kisfia érdekeit tartja szem előtt.

Itt lehet megnézni Sáfrány Emese TikTok videóját:

@safrany_emese

Először és utoljára szeretnék erről a témáról beszélni …

eredeti hang - Sáfrány Emese
Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás