promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
Drámai videókon, ahogy folyamatosan omlik össze a földrengés sújtotta Törökország

Drámai videókon, ahogy folyamatosan omlik össze a földrengés sújtotta Törökország

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc

Veszélyes, omlás közeli házak düledeznek a drámai földrengések után Törökországban, bár a legfontosabb, hogy egyre kevesebben tartózkodnak a nem megbízható épületek környékén. 

Éppen egy hónap telt el a pusztító, több száz földrengést magába foglaló törökországi és szíriai természeti katasztrófa óta. Előbbi országban végzett nagyobb megsemmisítést a földmozgást, ám a halottak száma a két nemzetet illetően így is csak becslésekre bocsáthatóan meghaladja már az ötvenezret. Ez a szám pedig csak tovább emelkedik, ugyanis sokan nem hajlandóak elhagyni még mindig a megrongálódott házaikat. Csak a törököknél több tízezer, de akár százezres nagyságrendű is lehet a megrongálódott épületek száma. A majdani összeomlás és életkioltás esélyét pedig növeli a korábban trehány és olcsó módon kivitelezett építés, mely lazáskodás magában a török kultúrában keresendő. 

Természetesen az Erdogan-kormány megtalálta a maga bűnbakjait a halálos áldozatok magas száma miatt, és több száz építési vállalkozón és kivitelezőn verik majd el a port a gyorsított eljárással dolgozó bíróságok. Azonban mindez nem hozza vissza az életbe azt a rengeteg embert, legyen az színész, sztárfocista, válogatott kézilabdázó vagy egy egész csapatnyi tehetséges birkózó. A dráma pedig továbbra sem húzta be a kéziféket az érintett török tartományokban. 

Miközben zajlanak a bontási és eltakarítási munkálatok, és tér vissza az élet a katasztrófa sújtotta városok és falluk utcáira, úgy nő a kockázata, hogy anyagi és egészségügyi kárt szenved valami vagy valaki. Ugyanis még mindig temérdek házhoz nem jutottak el az illetékesek a bontások megkezdésére. Sőt, beszámoltak már olyan lakóépületekről is, melyeknél nem látszott károsodás. Azonban a földrengések sorozata olyan pusztítást végzett már az alapokban is, hogy meglepetésszerűen dőlnek össze, beborítva mindent és mindenkit törmelékkel és porral. Utóbbi pedig akár közvetetten is hozzájárulhat a mentő-, és helyreállító alakulatok, továbbá a civillakosság egészségének romlásához is. 

Emlékezetes, hogy 2001. szeptember 11. után is rengeteg megbetegedéssel járt a New Yorkban átélt terrortámadás után a levegőbe jutó por durva és mérgező koncentrációja. Érdekesség, hogy a törmelékek viszont nem sokkal később már a világ másik végén bukkantak fel, és kerültek földolgozásra. Vajon mi lesz a törökországi romok sorsa?