promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szorul a hurok Elon Musk nyaka körül? Elképesztő vádakkal kell szembenéznie a Tesla tulajdonosának
Borítókép:  Profimedia.
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Eddig is sokat támadták, vajon ezzel is meg fog tudni birkózni?

Elon Musk napjaink egyik legnagyobb befolyással bíró és leginkább megosztó alakja. Sokan valóságos prófétaként imádják, míg mások csupán egy saját magát remekül menedzselő nárcisztikus figurának gondolják. Az igazság valószínűleg most is valahol a két állítás között lehet.

Tagadhatatlan, hogy rengeteget köszönhettünk már eddig is a technokrata vállalkozónak, aki valóságos látnokként csak úgy ontja magából a jobbnál jobb ötleteket, ráadásul ezek közül a legtöbbet sikerre is tudja vinni. Kétségkívül olyan ember ő, akinek nem csupán erős és jól leírható vízió vannak a világ fejlődéséről, de az esze, gazdasági képességei és elszántsága is megvan hozzá, hogy ezeket valóra válthassa.

Az elektromos autózás sikertörténetét is leginkább neki köszönhetjük, most pedig az űr meghódítása és a közösségi média megreformálása mellett éppen az emberi agy és a komputerek összekötésén dolgozik teljes erővel. Ezek az agy-számítógép interfészek egészen hihetetlen távlatokat nyithatnak az emberiség előtt. Lehetővé válhat segítségükkel az agyi alapú kommunikáció, a mozgássérültek ismét járhatnak és még érzékeink, valamint elménk kapacitása is kiterjeszthető a segítségével. Persze, addig még hosszú útnak kell eltelnie, aminek vannak döccenői is.

A The Verge írása szerint most éppen egy állatok jogait védő szervezet panaszolta be Musk cégét, a Neuralinket, mert információik szerint a vállalat a kísérleti majmok agyából szennyezett eszközöket távolíthatott el. Szerintük nem fordítanak kellő figyelmet a biztonsági előírásokra, így pedig akár antibiotikum rezisztens kórokozókat is a világra szabadíthatnak kísérleteik során.

Nem ez az első eset, amikor Musknak hasonló vádakkal kell szembenéznie. Korábban már panaszt tettek ellene az állatokkal való rossz bánásód miatt, és azért is, mert az állatvédő szervezetek szerint túlzottan sok tesztalany válik áldozatává a nem kellően kíméletes beavatkozásoknak.

Eddig még mindig ki tudta vágni magát a hasonló helyzetekből és egy dolog vitathatatlan: ha követ is el hibákat ő maga, vagy az általa irányított vállalatok, az általuk elért eredmények vitathatatlanok és nagyban hozzájárulnak az emberiség technológiai fejlődéséhez.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás