promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Innen látszik igazán, milyen kerekre szabták Sári Évi melleit
Borítókép:  RTL (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A színész-énekesnő a Maldív-szigeteken telel.

Profi élő show-t rakott össze Sári Évi a kollégáival, amelyet az egyik menő budapesti étteremben láthatnak a szerencsés vendégek. Az előadás (amelyet a 45 éves színész-énekesnő nemcsak szereplőként, de producerként is jegyez) popslágerekre épül, közben pedig lélegzetelállító énekes és táncos produkciók láthatók benne.

A revü minden bizonnyal komoly szellemi-fizikai megterhelést jelent számára is, ezért Évi aligha habozott egy pillanatig is, amikor a mókuskerékből alkalma nyílt kilépni egy rövid tél végi vakáció formájában.

Tavaly is láthattunk ilyet tőle, akkor Zanzibárt hódította meg a bombasztikus alakjával, most pedig – az Instagram-oldala tanúsága szerint – a Maldív-szigetekre utazott el, ismét csak egy csajosnak tűnő telelésre, barátnők társaságában.

Február 9-én jelent meg erről az első posztja, és a szőke szépség még alighanem mindig az Indiai-óceán kedvelt turistaparadicsomában tartózkodhat, hiszen a revüről szóló híradásai archív, pár hetes felvételek.

„Sokan mondták, hogy szép ez a hely, de hogy ennyire…uhhhh! Imádjuk!”

– lelkendezett Évi a közösségi oldalán, a férfirajongók többsége azonban aligha a gyönyörű tájra, sokkal inkább a színész-énekesnő elképesztő alakjára veti a tekintetét. Semmit sem takar el magából, és van egy alsó perspektívából készült fotó, amelyen tökéletesen látszik, milyen nagyszerű munkát végzett a plasztikai sebész, aki Évi mellein dolgozott:

Persze, a szőke szépség sohasem tagadta, hogy korábban kés alá feküdt:

„Ha valakinek lóg a cicije, mert szült két gyereket, sokat fogyott, hízott vagy egyszerűen gyengébb a kötőszövete és megereszkedik, ez pedig gondot okoz akár a szexuális életében, akkor miért ne használja ki ezt a lehetőséget? Az ilyen megoldásoknak nem vagyok az ellensége, élek is ezzel… Én azt szerettem volna, hogy természetes legyen, ne pedig két gumilabda. Nekem egyébként sem volt gond a mérettel, ezért nem is a nagyobbítás volt a szempont”

– magyarázta nemrég a Ripostnak is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás