promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Vége: ByeAlex kilépett az X-faktorból, ezért döntött így a legsikeresebb mentor
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

ByeAlex ezért hagyja ott az X-faktort.

A Promotions is megírta, hogy idén elmarad az X-faktor 12. évada, helyette a The Voice lesz képernyőn, ami ugyancsak egy tehetségkutató showműsor. A meghallgatások viszont merőben mások, mint az X-faktorban, hiszen a zsűritagok úgy választják ki a meghatározott számú versenyzőiket, hogy az első megmérettetésen nem látják, csak hallják őket, így csupán a fülükre és a megérzésükre tudnak hagyatkozni.

A versenyzőknek pedig elég lesz egy zsűritagot meggyőzniük ahhoz, hogy továbbjussanak, ugyanis, ha az egyikük megfordul a versenyző felé, azzal automatikusan tovább is jutatta a csapatába. Abban az esetben, ha többen megfordulnak, a versenyző választhat, kinek a csapatába szeretne kerülni. A válogatókat pedig majd a párbajkörök és hasonlóan az X-Faktorhoz, az élő showk követik.

Azt egyelőre nem tudni, hogy az X-faktor meddig kerül parkolópályára az RTL-nél, de az már biztos, hogy ByeAlex már nem fog szerepet vállalni a következő évadokban. A műsor magyarországi történetének legsikeresebb mentora (zsinórban négy évadban is az ő versenyzője győzött) kilépett a produkcióból, úgy érzi, hat évad elég volt a tehetségkutatóból, elég időt és energiát ölt bele a fiatal tehetségek útjainak egyengetésébe.

„Mostanra gondolom többen is találkoztatok a hírekkel, miszerint idén a faktor elmarad. Ez így igaz; nem lesz idén. Nem véletlenül volt már a mondandóm tavaly a műsor végén is tulajdonképpen egy búcsú, hiszen én már év végén is jeleztem a csatorna felé, hogy elfáradtam; részemről a hat évadot komolyan vettem, rengeteg dalt (slágereket) írtam meg ezidő alatt, utat mutattam sok fiatalabbnak - néhányan aztán, lehet másként látták - és négyszer győztem is a versenyzőimmel. Úgy éreztem, hogy nincs bennem több, pihennem kell, a műsortól el kell tőle köszönnöm, mert ugyan nem lustálkodtam a hat év alatt sem, mégis a 2020-as évem volt a legtermékenyebb zeneileg, pont az, amikor nem volt X-faktor a covidhelyzet miatt. Ezt észre kell vennem. az RTL biztosan sikerre viszi majd az új műsort is és a faktornak is jót tesz majd egy kis pihenő”

- írta a közösségi oldalán ByeAlex.

A legsikeresebb mentor úgy gondolja, hogy egy olyan progresszív zenei reality-t készítettek az X-faktorral, ami az őrültségei ellenére megreformálta a tehetségkutatók történelmét Magyarországon. ByeAlex most a saját zenéivel akar foglalkozni, tovább akarja írni a könyvét, és nagyban készül a koncertekre is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás