promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Szandi tényleg nem vett fel melltartót? Most mindenki ezt találgatja
Borítókép:  TV2 Play (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az énekesnő elegáns és provokatív ruhát viselt.

Szandi karrierje a rendszerváltás környékén indult, az énekesnő alig 13 évesen robbant be a magyar popéletbe. Kevesen tudják róla, hogy már 1988-ban komoly szerepet kapott a Nyomorultak és a Bestiák című rockoperákban, a következő esztendőben pedig Fenyő Miklós kapta a szárnyai alá, és a tini Pintácsi Alexandra (ez a civil neve) karrierje végképp beindult.

Máig Szandi számít a legfiatalabb platinalemezes előadónak Magyarországon, ezt a rekordját nagyon nehéz lesz bárkinek is megdöntenie. A szexi énekesnő 1993-ban Bogdán Csabával (Első Emelet) kezdett el dolgozni, akihez 6 évvel később feleségül is ment, és egy kislányuk, valamint két kisfiuk született.

Szandi sohasem szakadt el a színpadtól, bár nyilván nem lehet elvárni tőle, hogy az új számaival állandóan a slágerlisták élén legyen. Megtalálta a helyét a kereskedelmi médiában is, ahová mindig szívesen hívják zsűrizni vagy fellépni.

A még mindig csupán 46 éves szépség elképesztő formában van, amit a legutóbb kiposztolt képe is igazol. Az Instagramra kirakott képen elegáns ruhában pózol egy széken, és most el kell tekintenünk a fantasztikus lábai elemzésétől, hiszen a legtöbb rajongó figyelmét Szandi mellei vonzották magukra.

A ruha kialakításánál fogva az énekesnő aligha viselhet melltartót, hiszen annak pántja a bal vállán biztosan látszódna. Ezek szerint hiányzik róla ez a ruhadarab, amit a jobb mellének gyanús „kitüremkedése” is alátámaszthat – de emiatt persze még senki sem emelt panaszt.

„A kis csitri 13 éves svájci sapkásból gyönyörű érett nő lett, sőt csodás családanya”

– dicsérte meg egy férfi rajongó, aki minden bizonnyal még látta Szandit a három évtizeddel ezelőtti, bombasztikus berobbanást hozó fellépésein is.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás