promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hallucinogén halat ettek az ókori Rómában, nem véletlenül voltak boldogok
Borítókép:  Profimedia/illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Az ókori rómaiak mindig is harmóniában éltek a természettel, részben a túlélésük érdekében is, természetesen. Olyannyira, hogy még a Római Birodalomban élő gyerekek is tudták azonosítani, mely növények és állatok hasznosak, és tisztában voltak azzal, hogy sok példányt milyen sokféleképpen lehet felhasználni. A rómaiak növényeket és állatokat használtak élelmiszerekhez, kozmetikumokhoz, ruházati és kézműves színezékekhez, valamint gyógyászati ​​célokra is. Sőt, akár rekreációs kábítószerhez is nyúltak, ha úgy tetszett.

És volt, hogy úgy tetszett, legalábbis római kori feljegyzések ezt tanúsítják. Ezek alapján már akkor is létezett egy Sarpa salpa nevű hal - egyszerűbb nevén aranycsíkos tengeri durbincs -, amely a feljegyzések alapján hallucinációkat okoz, legalábbis, ha megesszük.

Az egzotikus hal fogyasztása után a hallucinációkat okozó állapotot ichthyoallyeinotoxizmusnak nevezik, és az ételmérgezés egy fajtája, amely élénk hallási és vizuális hallucinációkkal, delíriummal, mozgáskoordinációs zavarokkal, hányingerrel, rémálmokkal és szédüléssel párosul. 

Az aranycsíkos tengeri durbincs egyébként nem tartozik a trópusi területek legfigyelemreméltóbb halai közé, oldalán végigfutó aranycsíkokról felismerhető, és megtalálható Afrika Atlanti-óceán partjaitól kezdve egészen a Földközi-tengerig. Noha normális halnak tűnik, hallucinogénként is használható. A halak élénk, LSD-szerű hallucinációkat válthatnak ki, amit az ókori rómaiak is tudtak, emellett a polinézek körében is szertartásosan használták.

De mi az oka annak, hogy a hal hallucinációkat okoz? Egy 2012-ben publikált tanulmány szerint ezért a halak étrendje a felelős, ugyanis a Posidonia oceanica nevű hínár az egyik táplálékuk, amelyben kimutattak egy, a felépítésében és a hatásában is egy, az LSD-re hasonlító anyagot, amely a központi idegrendszerre hat - igaz, nem halálos - erős méreganyag.

A hal egyébként 2006-ban tett szert komolyabb hírnévre, amikor két férfi egy mediterrán étteremben fogyasztott belőle, majd később hallucinációkról számoltak be.1994-ben egy 40 éves férfi hányingert érzett körülbelül két órával azután, hogy a francia riviérán töltött vakációján frissen sült aranycsíkos tengeri durbincsot fogyasztott. Először jött a hányinger, a homályos látás, az izomgyengeség, aztán a hányás. Később kórházban tért magához, 36 órával azután, hogy elfogyasztotta a halat.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás