promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Ennyi volt: L.L. Junior bejelentette, hogy vége, nem folytatják már tovább
Borítókép:  Illusztráció / Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

L.L. Junior rossz hírt közölt a követőivel, erre senki se számított.

L.L. Junior számára igazán izgalmas volt a tavalyi év, hiszen egyebek között kiderült, hogy összejött a csinos fiatal énekesnővel, Dárdai Blankával, illetve azt is bejelentette, hogy egy szuperkoncert erejéig hosszú idő után újra összeáll a legendás Fekete Vonat. Pár napja meg is volt a hatalmas fellépés, ráadásul arról volt szó, hogy májusban a Budapest Parkban is láthatják őket a rajongók, de úgy tűnik, hogy abból nem lesz semmi.

Bejelentésre került, hogy sokak bánatára elmarad a Budapest Parkos Fekete Vonat koncert, ráadásul L.L. Junior a közösségi oldalán nagyon elszomorította a rajongókat azzal, hogy elárulta, hogy az Arénás fellépés volt az utolsó alkalom, hogy összeállt a csapat – a híresség azt is elárulta, hogy miért.

„Ez volt az utolsó közös koncertünk, Köszönjük nektek! Úgy gondolom méltó ünneppel zárhattunk le egy zenei korszakot és ezzel ezt a formációt is, igen, mert kikerülhetetlenül csalódást kell okozzak, ugyanis a 2023. május 6-i Budapest Parkba meghirdetett koncertünk nem kerül megrendezésre. Sajnos olyan szinten felbolygatta a saját kis életünket külön-külön, hogy egyszerűen rájöttünk, mégsem tudunk több ilyen nagy koncertet vállalni. Köszönjük a megértést”

– írta L.L. Junior a közösségi oldalán.

Sokan még így sem értették, hogy ekkora felhajtás után miért búcsúzik ilyen hirtelenséggel a Fekete Vonat, de Mohamed Fatima megnyilvánulása alapján könnyen lehet, hogy egy csúnya bukás van a háttérben, ugyanis a csapat énekesnője egy kommentben azt mondta, hogy a tudomása szerint veszteséges volt az Arénás koncert, és most ők tartoznak – de még pár napig várniuk kell az összesítésre, hogy kiderüljön, pontosan hogyan is hozott a fellépés.

Itt lehet megtekinteni L.L. Junior bejelentését:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás