promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tolvai Reni bíborvörösben izzó csodadekoltázsával búcsúztatta az ünnepeket
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tolvai Reni stílszerűen köszönt el a karácsonytól és megvillantotta bődületes dekoltázsát. 

A jelenleg 31 éves nagyváradi énekesnő egy ország szívébe költözött be hangjával 2009-ben amikor is megnyerte a Megasztár ötödik szériáját. Azonnal felismerhető, bődületesen erős hanggal rendelkezik a vörös szépség, amelyet az akkori zsűri teljes joggal jutalmazott a végső győzelemmel. A pop és R'n'B rock műfajaiban jártas gyönyörű hölgy az év hangja lett, és még ugyanebben az esztendőben megismerkedett Kállay-Saunders Andrással, későbbi párjával.

A műsor után sorra adta ki a videoklipjeit, 2011-ben és 2012-ben is jelölést kapott Az év magyar énekesnője kategóriában a Bravo Otto gálán, valamint 2012-ben az akkori VIVA Comet díjátadón is. Túlzás lenne azt állítani, hogy a karrierje felrobbant volna a Megasztár után, azonban rendre sikeres és fülbemászó nótákkal rukkolt elő. Szerepelt például tübb ízben is a Dal című műsorban is, az Eurovíziós Dalfesztiválra azonban nem sikerült kijutnia. Legismertebb szerzeményei a Hagylak menni és a Promise - utóbbit Metzker Viktóriával, Magyarország elsőszámú női lemezlovasával írta meg.

2018-ban a Sztárban sztár hatodik évadában versenyzett, ahol negyedik helyen végzett.

2021-ben sokak megdöbbenésére szakított az álompár: több mint tíz év után különváltak Kállay-Saunders Andrással. 

Az énekesnő szingliként is rendkívül népszerű a közösségi médiában, Instagram oldalát például több mint 150 ezren követik. Rendszeresen posztol bomba alakjáról és dekoltázsáról, vadító fotóitól valósággal megőrülnek a követői. Tegnap éjjel is megvillantotta óriási és formás dekoltázsát, és egy gyönyörű ruhában búcsúztatta a 2022-es esztendőt.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás