promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tisztán látszik a bugyija és melltartója, hiába takargatta magát a karácsonyfa mellett a magyar műsorvezető
Borítókép:  Profimedia (Képünk csak illusztráció!)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Modell és szépségverseny-résztvevő is volt, nincs mit szégyellnie.

Köböl Anita nevét sokan akkor jegyezték meg, amikor a csinos modell-műsorvezetőt 2020 januárjában várandósan otthagyta az akkori párja, mondván, hogy ő nem akar gyereket. A kegyetlen húzás az anyukát nem törte meg, ma már boldogan neveli egyedül kislány csemetéjét.

A 38 éves szépség már érettségi előtt bekerült a modellvilágba, és rögtön nagy sikereket ért el, még hazai és nemzetközi szépségversenyeken is. Aztán intézményi kommunikátor, valamint műszaki menedzser diplomákat szerzett, és figyelme egyre inkább a média felé fordult.

2010-től láthattuk őt a FEM3 csatornán, majd a TV2-n is, ahol EgészségMánia címmel saját műsort is kapott. Idén pedig újabb nagy szakmai mérföldkőhöz érkezett, hiszen az ATV reggeli programjának, a Startnak lett áprilistól az egyik műsorvezetője, Holló Mártát követve.

Emellett az ATV Csoporthoz tartozó Spirit FM rádiónál van egy sikeres műsora, amelyben nőkkel beszélget, de az FTC klubja számára is dolgozik háziasszonyként. Anita szerencsére a közösségi médiát sem hanyagolja el a rengeteg teendője mellett, és a karácsony alkalmából is tűzforró képeket tett közzé.

Az ünnepi fotókon hol fekete bugyiban és melltartóban, hol pedig egyrészes fehérneműben pózol a feldíszített karácsonyfa előtt. A műsorvezető formás idomait még a vörös plüsstakaró sem tudja elfedni, igaz, ez nem is volt különösebben cél.

„Szerintem a legszebb nő vagy, akit valaha láttam!”

– ragadtatta el magát egy férfi követője a fotók láttán, de a többiek sem fogták vissza magukat, és nem válogattak a hangnemben sem:

„Lesz OnlyFans is?”

„Azt hiszem, most sokunk ledobta az ékszíjat.”

„Sok a textil!”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás