promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Zalatnay Sarolta betekintést engedett a bugyija alá, döbbenetes képek készültek róla a Playboy-fotózás előtt
Borítókép:  YouTube (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Tesztképek vagy lesifotók lehettek.

Zalatnay Sarolta néhány napja ünnepelte a 75. születésnapját. Nem egyszerű ezt leírni, hiszen a magyar közönség még tinédzser fruskaként ismerte meg, Cini 1966-ban a Magyar Televízió Táncdalfesztiválján második helyezést ért el a Hol jár az eszem című dallal.

Az évtizedek során számos bámulatos sikert ért el a karrierjében, de – mit szépítsük – jó néhány botrány is kísérte az életét. Ezek közé sorolhatjuk talán azt is, amikor két évtizede, 53 évesen levetkőzött a Playboynak.

A férfimagazin 2001. júniusi száma pedig kirobbanó sikert ért el, háromszor kellett újranyomtatni, közel 90 ezer példány kelt el belőle. Zalatnay kétségkívül megteremtette és sikerre vitte a magyar MILF kategóriáját.

Az énekesnő a siker érdekében mindent elkövetett, például nem félt kés alá feküdni, hogy tökéletesebbre szabassa a melleit. Aki nem látta vörös bugyiban és melltartóban, az most a Playboy archívumában megteheti:

Katt IDE!

Cini a korabeli számítások szerint bő 5 millió forintot kereshetett a lappal, hiszen minden eladott példányból 10 százalékkal részesült. És ehhez jöhetett még hozzá némi pluszgázsi, hiszen kevésbé ismert, de az érett démon ugyancsak 2001-ben a Tutti Frutti magazinban is megmutatta bájait.

Azok a fotók viszont a Playboy művészi képeihez képest kifejezetten közönségesek voltak, igaz, másfajta réteget is céloztak meg. Az énekesnőt itt telibe kapta a fotós, a nemi szervét és a hatalmas melleit is „élő egyenesben” csodálhatjuk meg.

Az alapötlet alighanem az volt, hogy ál-lesifotókat készítsenek, és ez az elképzelés működött is. De az a szóbeszéd is járta, hogy egyfajta tesztképekként készültek a Playboyban való kitárulkozás előtt, ami szintén hihető.

18+ képek ITT.

Folytatás ITT.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás