promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nem csitul a botrány, a celebek is Szorcsik Vikit támadják
Borítókép:  TV2 Play (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Váratlanul nagy vihar kerekedett egy összezördülésből.

Szorcsik Vikit a legtöbben a Jóban Rosszban színésznőjeként ismerhették meg, mostanában pedig azzal került be a hírekbe, hogy egy ideig – talán – Kulcsár Edina exférjével, Csutival került közelebbi, romantikus kapcsolatba.

A 44 éves szépség nem egy balhés alkat, most viszont úgy alakult, hogy pergőtűz alá került a TV2-n futó Farm VIP-ben tanúsított magatartása miatt. Viki amiatt fakadt ki a december 7-i adásban, mert szerinte az egykori Exatlanos sportoló, Mischinger Péter megalázta őt a nőiségében.

„Ezt a hangnemet nem lehet megengedni! Nem lehet, hogy ilyen burkolt agresszióval csináljuk végig ezt a játékot, és féljünk egymástól. Mert én eljutottam oda, hogy félek ettől az embertől! Attól, hogy akár fizikailag is bántalmazna…”

– mondta ki a színésznő a képernyőn, márpedig ez elég komoly vád a játékostársával szemben. A többiek szerint viszont éppen Viki volt az, aki magából kikelve üvöltözött a sportolóval, a két álláspont pedig – úgy tűnik – végeláthatatlan vitához vezet.

Mischinger Péter első reakcióként korrektül kijelentette, hogy távol áll tőle az ilyesféle fenyegető magatartás, sőt azt sem szeretné, ha az eset miatt gyűlöletcunami indulna Szorcsik Vikivel szemben. A szellem azonban már kiszabadult a palackból, és egyelőre lehetetlen visszagyömöszölni oda.

„Az, ami a műsorban elhangzott, már nem fér bele a véleményszabadság keretei közé, ez egészen biztos. A hölgy tesz egy tényállítást, mely szerint veszélyben érzi a fizikai épségét az úr miatt, miközben, ha jól értem, ő semmilyen magatartásával nem utalt arra, hogy tervezne, vagy képes lenne erőszakosan fellépni vele szemben. Ahogy én látom, ez a becsületsértés minősített esete, hiszen a vádak nagy plénum előtt hangzottak el. Többek között 3 év szabadságvesztéssel is sújtható az, aki a rágalmazást elkövette”

– nyilatkozta a Borsnak Dr. Lichy József jogász, és az ő szavai alapján akár sokkal komolyabbra is fordulhat az ügy egy egyszerű perpatvarnál. Végül Péter is meggondolta magát, és immár nyílt levélben kérte fel Szorcsik Vikit arra, hogy kérjen bocsánatot a viselkedéséért.

Az ügy azonban itt még nem ért véget, hiszen jó magyar szokás szerint további celebek kapcsolódtak bele. Mivel Viki jelezte, hogy kiáll az igaza mellett, Péter egykori exatlonos ellenfelei, Kocsis Alexandra és Rákóczi Reni máris jelezték, hogy ebben a vitában a férfi pártján állnak.

„A bocsánatkérés lenne a minimum! Több mint felháborító volt ez az egész, állj ki magadért!”

– idézte a Ripost Kocsis Alexandrát, aki a sportreality első évadában ismerte meg a Vestator becenévre is hallgató Kihívót. Rákóczi Reni szintén felháborítónak tartja a történteket:

„Beszéltünk erről Petivel, szerintem nagyon jól teszi, hogy kiáll magáért. Én már előbb megléptem volna… De jobb később, mint soha.”

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás