promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Nesze, itt van, k*ssoljál, itt a kaja!" - L.L.Junior Zámbó Árpynak kedveskedett, miközben Polgár Árpád meghazudtolta Gáspár Evelint
Borítókép:  TV2 (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Aki rendben van magával, az a beszólást is humornak fogja fel.

Az RTL mellett a TV2 is azért felteheti a kezét, ha a magyar celebek botrányairól van szó a műsoraikban. A Hal a torta jelenlegi csapata azonban eléggé későn ébredezett fel ezügyben, mert már a vége felé kapott össze a Gáspár és Polgár család, bár mondjuk ők olyan szinten, hogy a milliomos és műkereskedő Polgár Árpád el is ment a helyszínről és utána egyáltalán nem szerepelt már a műsorban.

Eddig csak Gáspár Evelin mesélte el mi történt, majd pár nappal később maga a műkereskedő is megszólalt,

„A műsor második felében azért nem szerepeltem, mert házigazdaként olyan mértékű sértésben volt részem, ami miatt visszavonultam. Nem vagyok hozzászokva, hogy egy vendég: 'Mi a f*szért kellett kétszer megállnunk, miért nem voltatok készen!' mondattal érkezik, köszönés helyet."

Kezdte Árpád, és érdekes módon ő is a tiszteletlenséget hozta fel önmagával szemben, pont úgy, ahogy Evelin. Majd ki is fejtette a Borsnak a folytatásban, 

„Sajnálom, ha Gáspár Evelinnek sértő volt a hanghordozásom, de nem vagyok hozzászokva, és azt gondolom, hogy nem is kell elviselnem, ha a saját házamban tiszteletlenül beszélnek velem. Számomra az Ő káromkodása felém kimerítette a tiszteletlenség fogalmát. Részemről semmilyen degradáló kifejezés nem hangzott el feléje, amennyiben valamit félreértelmezett, azért elnézést kérek."

Erre Evelin sem volt rest és az Instagram oldalán reagált Polgár Tünde férjének nyilatkozatára,

„Tudjuk, hogy szeretsz embereket becsapni, de azért álljon meg a menet! Ennyi idősen nem kéne már hazudozni, hanem vállalni a tetteidért és a szavaidért a következményt! Vagy ezt az etikett könyvbe nem tanítják?"

A szócsatába maga Gáspár Bea is beleállt, aki szerint Árpád egyáltalán nem gerinces, hiszen egy gyereken, Evelinen vezette le a problémáját, nem pedig azon, akivel baja van. Egyre jobban kikristályosodik, hogy ebből nem lesz örök barátság és őszinte kibékülés...

Ennél azért a Hal a tortán utolsó adásában sokkal békésebb volt már a hangulat. L.L.Junior vendégelte meg a versenytársait az utolsó estén, bár nem igazán a rapper készítette el a menűsort, de legalább nem játszotta meg magát. A vacsora többségét azonban egzotikus és különleges tenger gyümölcsei jelentették, amiket Árpy nem igazán kedvel és így nem is evett belőlük. Ezt meglátva L.L.Junior odalépett egy doboz pizzával a vendégéhez és a maga laza stílusával adta át az ételt,

„Neked egy ilyet sütöttem gyorsba'."

Mindenki nevetett, de Árpy azért négyszemközt a kamerába már a következőt mondta a Fekete Vonat rapperéről,

„Szerintem ezt valakinek rendelte: vagy a segítőinek vagy valakinek. Ideadta nekem, hogy nesze, itt van, kussoljál, itt a kaja. Így csinált a fejében. Nem eszel? Akkor egyél pizzát. Fain vagy, Junior."

Így kell ezt csinálni: felvenni a humort és nem megsértődni. S egyébként a hét Zámbó Árpy győzelmével zárult.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás