promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Kétszínű ember vagy!” - Majkára zúdult a népharag, most tényleg túl messzire ment?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majkába most egy népszerű vlogger szállt bele a Molnár Tamással közösen készített botránydala miatt.

Majka pár napja hatalmasat robbantott az új, „Azt beszélik a városban” című, eléggé kritikus hangvételű dalával, amit Molnár Tamással együtt alkottak meg. A klipet már több, mint 3,1 milliószor pörgették YouTube-on, a kommentelők többsége pedig teljesen odavan a rapper kőkemény, mindenkinek odaszúrós szövegeiért, amiket a szerzeményben lehet hallani – bár érthető módon nem mindenkinek nyerte el a tetszését Majka véleménynyilvánítása.

Lakatos Márk egy kicsit gúnyosan már kifejtette a véleményét Majka és Molnár Tamás daláról, most pedig az ismert vlogger és zenész, Koltai Ádám készített egy videót, amiben rendesen beszólt párszor a rappernek. Ő azért kritizálta Majkát, mert szerinte sikerült elfelejtenie, hogy honnan jött, és most olyan kezekbe harap bele, akik a koronavírus idején segítettek neki, mikor a nagy nyilvánosság előtt panaszkodott, hogy nincsenek fellépések.

„Milyen kétszínű ember vagy!”

– hangzott el a hatalmas követőtáborral rendelkező vlogger szájából Majka irányába.

Koltai Ádám még azt is nehezményezte a rapper viselkedésével kapcsolatban, hogy amikor baj volt, akkor „mint egy rossz kislány” elkezdett „sírni” Curtis miatt is, és hogy egyáltalán nem jó, hogy Majka példaképnek számít sokak számára – kemény szavak, de úgy tűnt, hogy a vlogger szívből beszélt a viszonylag rövid videójában, és valóban kihúzta most nála a gyufát a híresség.

Koltai Ádám videója alatt a legtöbb kommentelő teljesen egyetértett vele, komoly népharag zúdult Majkára, aki sokak szerint most túl messzire ment. Ez a negatív hullám a posztnál nem meglepő, hiszen minden bizonnyal olyan emberek követik a vloggert, akik hozzá hasonló értékrenddel és véleménnyel rendelkeznek – itt lehet megtekinteni a szóban forgó felvételt:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás