promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tóth Andi nagy dologra készül, Andrei Mangra rántotta le róla a leplet
Borítókép:  TV2Play
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Elég sűrű napjai lehetnek most Tóth Andinak, ugyanis visszatér a Dancing with the Stars című műsorba, mindezt természetesen nem egyedül teszi, hanem Andrei Mangra oldalán. 

A páros a tévéműsor döntőjében jelenik majd meg, azonban azt egyelőre nem lehet tudni, hogy milyen stílusú produkciót láthatunk majd tőlük - írja a Cosmopolitan. Hozzáteszik, hogy a gyakorlást már elkezdték, azonban nem volt könnyű az elmúlt időszak, ugyanis Andrei Mangra beteg volt, egy súlyos tüdőgyulladást kellett legyűrnie, most azonban nagyon lelkes, hogy újra fellép a műsorban, és a Mokkában azt mondta, bombaprodukcióval készülnek:

"A produkció szenzációs lesz. Bomba lesz! Nem mondhatom el egyelőre, milyen stílus, csak hogy egy hosszabb produkció lesz, és tényleg zseniális. Az első próbán azt éreztem, mintha soha nem álltunk volna le. Ahogy egymásra tesszük a kezünket tánc közben, minden működik. Majdnem letáncoltunk minden tavalyi produkciót gyakorlás nélkül, hogy semmi hiányérzetem nem volt."

Andrei Mangra beszélt Andival való barátságáról is. Azt mondta, olyan szoros kapocs van köztük, hogy amikor nem találkoznak is úgy érzi, mintha együtt élnének:

"Mi azok a típusú barátok vagyunk, akik ha nem is találkoznak, olyan érzésünk van, mintha szinte együtt élnénk. Szoros közöttünk a kapocs, ha nem mondunk el valamit, akkor is megérzi a másik. Mintha össze lennénk kötve. Én nem voltam idén a világ legboldogabb embere, de amikor elkezdtem vele táncolni, azt éreztem: újra élek!"

Közben Tóth Andi úgy tűnik, még mindig digitális detoxon van, ugyanis sok hír nem érkezik az énekesnőről, amióta sokan azt rebesgették, hogy ő került kórházba pár héttel ezelőtt. Legutóbbi Instagram-bejegyzése legalábbis arra utal, hogy eléggé besokallt a közszerepléstől. Akkor azt írta:

"Ez egy kis ország, rengeteg rosszindulattal. Ez után a két hét után csak azt szűrtem le, hogy rengeteg ember, de FŐLEG a sajtó abban reménykedett, hogy én vagyok az. És mindent el is követtek, hogy oda kerüljek. Én ebben nem szeretnék részt venni. A következő napokban nem fogok posztolni, próbálni szeretnék, és eldönteni hova tovább. Köszönöm"

Az énekesnőről - a Dancing with the Stars fellépésen túl - jelenleg annyit lehet tudni, hogy télen érkezik majd meg egy új dala, amin jó ideje dolgoztak már, és amelyen valószínűleg éppen az utolsó simításokat végzik. A dal “Ígymarad” címmel jelenik majd meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás