promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Felkavaró dolgok derültek ki Sas Józsefről, többször is meg akarták ölni gyerekkorában
Borítókép:  TV2 Play
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Sas Józsefet a Dunába akarták lőni még gyerekkorában.

Sas József tavaly januárban, szívelégtelenség következtében hunyt el 82 éves korában. A legendás humoristát nagyon szerették a magyarok, a Mikroszkóp Színpad igazgatója hatalmas űrt hagyott maga után. Kevesen tudják, hogy a megannyi nevetés és humor mögött milyen szörnyű emlékek és tragédiák voltak: hogy ki is volt Sas József, és milyen borzalmakat kellett átélnie kisgyerekként.

Az Újságmúzeum egy memoárt publikált a tavaly elhunyt művészről, amiben életének azon részére is kitértek, mikor a nyilasok megpróbálták őt megölni. Sas a családjával együtt a II. világháború idején költözött Budapesre, aztán jött a nyilas rémuralom, ami őket is utolérte a Klauzál utca 35-ben. Mindössze négy és fél éves volt, mikor a nyilasok ordibálva betörtek a házba, hogy összetereljék a felnőtteket és a gyerekeket. Édesapját koncentrációs táborba hurcolták - később itt is halt meg hastífuszban -, vidéki rokonait a Dunába lőtték, majd az öccsével együtt őt is el akarták vinni, hogy kivégezzék.

Mikor a szomszédasszony ezt észrevette, sikoltozva rohant Sas József édesanyjához, hogy

„Gyere gyorsan! Viszik a gyerekeidet!”.

Az asszony hiába könyörgött a nyilasoknak, hogy engedjék el a fiait, aztán egy rendőrruhás férfi segített nekik megmenekülni, amíg az egyik nyilas nem figyelt.

„Fogja a gyerekeit és szaladjon velük, vigye innen őket!”

- idézte fel a férfi szavait annak idején Sas József, aki édesanyjával, és öccsével együtt elbújt a lövöldözések, bombázások, és a nyilasok elől.

Egy nap valaki ismét berontott a házukba és lövöldözni kezdett: Sas életét ekkor egy vaskos oszlop mentette meg, az fogta fel a golyókat. A Klauzál utca 35-ös szám alatti házban még ma is megtalálható ez az oszlop; rajta a négy éves Sas József kéznyomatával.

A művész később az édesapja miatt állt színésznek: 1957-ben végezte el Rózsahegyi Kálmán színiiskoláját, majd miután vándorszínészként bejárta az országot, 1973-ban elszerződött a Mikroszkóp Színpadhoz, aminek aztán igazgatója is lett.

(Forrás: Újságmúzeum)

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás