promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Ki a f*szt érdekel" – Marics Peti most ezen húzta fel magát az Ázsia Expresszben
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Gáspár Győző egyelőre még mindig csak Győzike.

Palik Lászlóék a Palikék Világának új részét most frissen tették fel a YouTube-ra, amiben a vendég Völgyi Zsuzsi volt. Az énekesnő a Romantic feloszlásáról és végéről is beszélt, bár csak annyit mondott, hogy egyrészt Győzike egy hülyesége, másrészt pedig pénzügyi zavar miatt lett vége az együttesnek 2007-ben. Egy hétéves periódusra tettek akkor pontot, amit a mai napig, Zsuzsi szavaival élve, nagyon nehezen tett magában helyre. S bár azóta kibékültek és a mai napig vannak Romantic-koncertek, azt sejteni lehet, hogy nem volt egyszerű a békülés. Egyébként Völgyi Zsuzsi azt is elmesélte, hogy Zámbó Krisztiánnal egy iskolába jártak, és mindig azon nevetnek most már, hogy utolsókból lesznek az elsők, mivel az iskolában nem igazán voltak népszerűek.

A 2000-es években a Romantic mellett indult el a Győzike-show is, és ezt a kettőt valahogy Győző nem nagyon tudta jól kezelni. Azért milyen lenne a világ a showman nélkül, ha nem lett volna a műsor, csak a Romantic? Akkor is ennyire nagy és köztudott celeb lenne Győzike, akit minden harmadik TV valóságshowba meghívnak, és akiről minden második címlapsztori szól?

Mert jelenleg ez a helyzet, főleg úgy, hogy az Ázsia Expresszben szerepel feleségével, Gáspár Beával. Vannak szorongásai, kiakadásai és összeveszései a többi párossal. A legutóbbi vitatkozás Marics Petivel jött létre, aki nem igazán tudta önfeledt boldogsággal élvezni a hajszájuk eredményét, hiszen rögvest felszólalt a showman:

„Nem véletlenül raktam rátok, annyira el voltatok lustulva. Igen, Marics Petike, tudod, hogy mit látok rajtad, hogy gyűlölsz engem."

Ezt Győzike Marics következő szavai után mondta:

„Van itt azért néhány páros, akikkel nem jöttek ki annyira vagy nem beszélgettek annyit, mint velünk, így ez egy kicsit furcsa nekem. Oké, hogy poénból rájuk céloztam a nyilazásnál, de sosem raktam volna rájuk a jelemet egy ilyen helyzetben. Kicsit nagyobb súlya van, mivel akár haza is mehetsz."

Marics csak hangosan és cinikusan röhögött fel a showman válaszára és feltételezésére, hogy szerinte ők gyűlölik a házaspárt:

„Nem gyűlöllek, csak szerintem hülyén gondolkoztál, és most eljátszod, hogy direkt úgy csináltad, hogy tudtad, visszajövünk."

Győző erre csak legyintett, és csak annyit mondott a fiatal srácoknak, hogy akkor innentől kezdve húzzanak egy vonalat, mert mindenkinek úgy lesz a legjobb, ha többet nem foglalkoznak egymással. Az az érdekes, hogy mindenki Győzit nyugtatgatta, ez Tóth Andi párjának is feltűnt, mondogatta is, hogy még ő nyugodjon le? Milán is erősködött, hogy majd a későbbiekben megbeszélik ezt a Gáspár családdal, de Maricson nem igazán látszik a békülési szándék:

„Húzzon akkor, ki a f*szt érdekel, majd még én fogok kuncsorogni?! Lesz*rom."

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás