Lang Györgyi újra terhes? Így poénkodtak egymással Kulka Jánossal

Lang Györgyi közölte: „Jön a gyerek!”.
Lang Györgyi és Kulka János ismerettsége még évtizedekkel ezelőtt kezdődött, mikor az énekesnő Szegesen találkozott a színésszel. Bár eleinte nem találták meg a közös hangot, a főiskolán összebarátkoztak, majd egymásba szerettek. Györgyi akkoriban nagyon várta, hogy János megkérje a kezét, aztán a színművész olyan kijelentést tett, ami azonnan tönkretette a szerelmüket.
„Úgy éreztem, hogy a mi kapcsolatunk elképesztően csodálatos, mindjárt megkéri a kezemet. Este hazamentünk a színházból, majd azt mondta: »Ugye, már milyen rossz ez a kapcsolat? Én inkább elköltöznék.« Tehát ilyen jól éreztem. Évekig ki voltam borulva”
- mondta Lang Györgyi még korábban a TV2 Propaganda című műsorában.
Ebben a beszélgetésben derült fény arra is, hogy az énekesnő terhes volt Kulka Jánostól, egy kislányt várt tőle.

Kulka János teherbe ejtette Lang Györgyit
Olvass tovább...
Most ismét egy olyan kijelentés hangzott el Kulka Jánostól, amin ismét csámcsoghat a bulvársajtó. A színész a Klubrádió Ötös című műsorának vendége volt, ahol Lang Györgyivel és Falusi Mariannal beszélgetett. Természetesen ismét előkerült a régi szerelem témája, Mariann megkérdezte a színésztől, hogy mennyivel mélyebb most Lang Györgyivel a kapcsolata.
„Jön a gyerek!”
- vágta rá Lang, mire rögtön nevetés tört ki a stúdióban.
Ugyan Györgyi nem terhes Jánostól, de az kiderült, hogy a színész gyakran vendégeskedik az énekesnőnél: hetente háromszor nála eszik, egy-egy kávé mellett sokat pletykálnak és nevetgélnek, szóval jóbarátokként ütik el az időt.

Kulka János szívszorító módon tért vissza, hat éve várt erre a pillanatra
Olvass tovább...
