promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Az anyós a temetőből szólt be durván Berki Mazsinak, kétszínűséggel vádolja menyét, aki fontos döntést hozott
Borítókép:  TV2 (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Mazsi a lánya miatt sem mondana le a Berki vezetéknévről.​

Míg Ambrus Attilánál azt figyelhettük meg, hogy a média mennyire képes befolyásolni az embereket abban, hogyan is gondolkodjanak egy-egy adott személyről, Berki Mazsinál inkább azt lehet észrevenni, ha jobban bele próbál látni az ember lánya, hogy a szavak csak szavak, és a tettek számítanak igazán.

Berki Krisztián özvegye, úgy tűnik, hogy nem nagyon gondolja át azokat, amiket kimond a száján. Kezd olyan típusú lenni, aki először mondja és aztán gondolkodik, aminek a hátterében azért meghúzodhat egy kis nárcizmus kontra önbizalomhiány zavar. A nárcizmus egy-egy, de inkább több olyan viselkedésmintában és kifejezésmódban nyilvánul meg, amitől Mazsi a középpontba helyezi magát azért, hogy már-már erőszakosan minden csak és kizárólag róla szóljon. Viszont az is néha kiérződik, hogy ez csak álca és valójában belül ott a szorongás és a tényleg-elég-jó-vagyok-e. Ezek az érzések minden második emberben megvannak, hiszen mindenki hajlamos arra, hogy elrejtse a valódi énjét és gondolatait és érzéseit azért, hogy a külvilág ne gyengének lássa.

De az, ha felvállalod teljesen magad, az nem a gyengességgel egyenlő, viszont mindenképpen szükség van önismeretre. Berki Mazsinál nem érzem azt, hogy olyan fenemód ismeri önmagát, vagy hogy egyáltalán szeretné is ismerni, inkább azt érzem, hogy ő most elvan ezzel a buborékkal, amiben épp van, hogy belemenekült valamibe, ami díszes és színes, és addig sem kell szembenéznie a többivel.

A pár nappal ezelőtti Dancing with the Stars egyik celebeként Mazsi kijelentette, hogy gondolkodott és hajlik afelé, hogy megtartja a Berki vezetéknevet. Indoknak felhozta a kislányát is, hogy egyszerűbb lenne az élet, hiszen Emma is az apja nevét viseli.

Nem kellett sokat várni a válasszal, mert Berki Krisztián anyukája a Blikkben reagált a menyére – miután már a sír mellől feltöltött egy képet a közösségi médiájára, hogy abban is beszóljon a celebözvegynek, miszerint annyira nincs ideje, hogy még a temetőbe se jár ki:

„Nem kéne a Berki nevet megtartania Mazsinak, ha új ura van. Ezzel kapcsolatban csak beleolvastam néhány kommentbe, és én biztosan elszégyellném magam a helyében. Édesanyaként pedig nem is tudom szavakba önteni a fájdalmam.”

De mint azt sejteni lehetett, Krisztián anyukája meg is indokolta, hogy szerinte miért nem lenne fair, ha Mazsi Berki maradna:

„Pokollá tette a fiam életét az utolsó két évben. Követelőzni azt tudott, de nem főzött, nem takarított."

Most kéne azt mondani, hogy talán mind a két személynek erősen játszadozik a lelkiismerete, és azért hadakoznak egymással ennyire?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás