promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Jáksó László úgy lealázta Sebestyén Balázst, hogy rögtön címlapra került vele
Borítókép:  rtl.hu
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Jáksó László visszatért, és keményen kiosztotta Sebestyén Balázst.

Jáksó László jó ideje visszavonult a médiától, azóta informatikusként dolgozik. A Heti Hetes egykori műsorvezetőjének gyökeresen megváltozott az élete, nemrég elvette feleségül szíve választottját, és azóta is boldogan éli a mindennapjait. Elmondása szerint egyáltalán nem hiányzik neki a tévé és a rádió, visszavonulásának okairól Ábrahám Róbert YouTube-on látható, Talk44 című műsorában beszélt.

„Az egyik, hogy 54 éves vagyok, ennyi idősen az ember nem tudja ugyanazokat a vicceket hitelesen sütögetni, és ugyanazt a stílust sem tudja képviselni, de stílust váltani sem nagyon lehet a médiában. A másik ok, hogy nemcsak én léptem hátra, hanem a média is otthagyta az összes olyan embert, aki körülbelül velem egy időben létezett benne”

Bár már nem tevékenykedik a médiában, kiemelt figyelemmel követi, hogyan alakulnak a dolgok a szakmában, és megvan a véleménye mindenkiről. Úgy véli, ma már nincsenek igazi műsorvezetők, akikért a Vitray-féle televíziózás idejében a nézők még bekapcsolták a tévét. Kiemelte például Havas Henriket, akivel annak idején együtt dolgozott a Heti Hetesben.

„Havas egy hülye, egyem a szívét. Én nagyon kedvelem azóta is, de lássuk be, ő hülye”

Kemény szavak, de Havas Henrikkel még mindig kíméletesebben bánt, mint Sebestyén Balázzsal. A Nyerő Páros műsorvezetője sokkal durvább beszólást kapott.

„Vitray Tamás elmélete szerint, ha egy nagy szőrös s*gget mutatnának a televízióban, nyilván felháborodnának az emberek. Jönnének a levelek, telefonok. Kinn tartaná a tévé egy-két-három hónapig... és elfogynak a levelek. Még kinn tartja a tévé egy évig, majd leveszi. Ugyanaz a levéláradat jönne, csak azzal, hogy hol a s*ggünk”

- fogalmazott Jáksó László. A teljes beszélgetést alább hallgathatjátok meg.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás