promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Sebestyén Balázsék vérlázítóan reagáltak II. Erzsébet halálára
Borítókép:  Rádió 1
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Sebestyén Balázsék élő adásban az Erzsébet-utalvány átnevezéséért kampányoltak.

Vérlázítóan indult péntek reggel a Balázsék című műsor a Rádió 1-en. Sebestyén Balázs, Rákócz Feri, és Vadon Jani felháborító stílusban beszélgettek II. Erzsébet haláláról és Károly trónralépéséről.

„Erzsébet királynő kicsekkolt, leadta a forgalmit szegénykém”

- dobta fel a szomorú témát Balázs, majd hozzátette, hogy

„Azért Károly a sötét sarokban biztos azt mondta, hogy: »Végre! Ne haljak már meg úgy, hogy majdnem király vagyok, de sose leszek király«”

Vadon Jani ezek után megemlítette, hogy Erzsébet királynő egy szimbólum volt - ahogy ő fogalmazott - "a maga kis decens öltözködésével, a kis kalapjaival, az értelmezhetetlen kosztümjeivel, kis ridiküljével, kis corgikkal".

Abban mindhárman egyetértettek, hogy Erzsébet nagyon szép kort élt meg a maga 96 évével, de Sebestyén Balázs szerint ha valaki ebben a korban távozik el, az már egy kicsit megváltás. Ezek után azon gondolkodtak, hogy a 101 éves anyakirálynő 2002-ben miben halhatott meg, majd ebből is gyorsan poént faragtak. Sebestyén Balázs rögtön lecsapta, hogy szerinte II. Erzsébet édesanyját az Alien-filmek sztárja, Sigourney Weaver ölte meg, Vadon Jani pedig úgy reagált minderre, hogy

„én egyébként egy picit örülök annak, hogy II. Erzsébettel nem egy rakodógép végzett”.

Mindezek után felolvastak néhány hallgatói kommentet, akik közül állítólag többen is arról érdeklődtek, hogy II. Erzsébet halála után is lehet-e még Erzsébet-utalvánnyal fizetni. Ez egy elég magas labda volt Balázséknak, mert rögtön meglovagolták a poént:

„Sebestyén Balázs: Ez egy érdekes dolog, illetve mi lesz a Károly körúttal?

Vadon Jani: Illetve, hogy leadjuk-e 7 után a God Save The Queen-t a Sex Pistols-tól?

Sebestyén Balázs: Vonják ki az Erzsébet-utalványokat, tiszteletük jeléül vonják ki az utalványokat!

Rákóczi Feri: Nevezzük át Károly-utalvánnyá.”

A Balázsék pénteki műsorának ezt a részét az alábbi videóban hallgathatjátok meg, a II. Erzsébettel kapcsolatos etap 8 perc 32 másodpercnél kezdődik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás