promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Babát vár a magyar műsorvezető, akit jól ismer az egész ország
Borítókép:  A kép illusztráció. Forrás: Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Újra terhes a sztármodell, akit a televízióban ismert meg az ország.

Debreczeni Zita még az iskola mellett iratkozott be modelltanfolyamra. A 2000-es években több szépségversenyen is részt vett, és általában dobogós helyen végzett. 2000-ben a Tiszta Tó szépe lett, majd szintén ebben az évben őt választották meg a Pepsi - sziget szépének is. A Nyugat - Magyarország szépe versenyen a harmadik helyen végzett. 2001-ben indult a Miss Universe versenyen, ahol egészen a döntőig jutott, majd a Miss Balaton verseny harmadik helyével büszkélkedhetett.

Zitát azonban a televíziós karrierje miatt ismerte meg az ország: 2008-ban az RTL Klub csatorna Havazin műsorában tűnt fel először, mint műsorvezető, majd a csatorna visszahívta őt a Vacsoracsatába is. 2016-ban tűnt fel a Nagy Duett-ben, azonban párjával, Bigával a második adásban kiesett.

Férjével, Gianni Annonival 2014 óta alkotnak egy párt, akivel 2017. március 31-én mondták ki a boldogító igent. Első közös gyermekük, Gianfranco Máté nemrég töltötte be a 2. életévét, és hamarosan érkezik hozzá a kistesó is. Zita ugyanis ismét babát vár, aki várhatóan jövő tavasszal fog megszületni. Az örömhírről az Instagram-oldalukon számolt be a boldog házaspár.

Debreczeni Zita néhány hónappal ezelőtt veszített el egy kisbabát, de csak most érezte elég erősnek magát ahhoz, hogy a nyilvánosság előtt beszéljen róla.

„Nem beszéltem még erről, de... volt egy spontán vetélésem márciusban, a 10. héten, ami nagy trauma volt. Autóban ültünk, félre kellett állnunk az úton, és a férjem, Gianni azonnal a kórházba sietett velem, toltak is be a műtőbe. (...) Ez az első alkalom, hogy ilyen történt velem, nagyon nehéz átélni. Már teljesen beleéltük magunkat, elhittük, hogy most nem kell hat évet várnunk, és tényleg sikerült. Járt az agyunk, hogy hova tesszük a kiságyat, a pelenkázót... Nehéz volt megélni ezt a tragédiát... Kaptunk egy pofont az élettől, amely jelezte, hogy azért nem minden fenékig tejfel. Hazafelé a kórházból a férjem rám néztett, majd azt mondta: »Hihetetlen, hogy neked semmit nem adnak könnyen, tényleg mindenért meg kell küzdened az életben.«”

– árulta el az egykori modell a szeptemberi InStyle magazinnak adott interjújában.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás