promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Shane Tusup ismét megdöbbentette fél Magyarországot - vajon mit szól ehhez Szabó Zsófi?
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Hivatalos: Shane Tusup magyar állampolgár lett!

Az amerikai úszóedzőre, Shane Tusupra körülbelül 2019 óta eléggé rájár a rúd; mármint főleg párkapcsolat téren. Az előbb említett évben, 2019-ben vált el viharosan Hosszú Katinkától, akivel 2013-ban házasodott össze, és akivel látszólagosan erős szövetséget alkottak. Fél Magyarország megdöbbent, amikor szétmentek, de pont annyira hibáztatták akkoriban, mint most, amikor Szabó Zsófival váltak el az útjaik egymástól.

[[cikk1]]

Igen, merthogy Katinka után az edzők gyöngye összejött Courtney Brewerrel, majd az RTL Klub műsorvezetőjével, Szabó Zsófival. A férfi úton-útfélen azt nyilatkozta, hogy a szőke ciklon személyében megtalálta az Igaz Szerelmet, és ezt eljegyzéssel is alátámasztotta. Majd kiderült, hogy a látszat néha csal, és egy jó kapcsolat is válhat bántalmazóvá.

[[cikk2]]

De ez már a múlté, ahogy az is, amikor a műsorvezető még a következőt nyilatkozta a Best Magazinnak:

„Anya és Shane hiába nem beszélnek egy nyelvet, mégis megértik egymást, ha pedig épp mégsem, akkor az nagyon vicces szituációkat szül. Szóval mindnyájan igazi harmóniában élünk".

Azóta úgy tűnik, hogy Shane hibátlanul megtanult magyarul, mert az amerikai úszóedző - akinek a szerelmi élete nem igazán akar sínre kerülni, viszont a karrierje legalább igen -, újabb nagy dolgot csinált. Szeptember 14-én az Instagram követői egy új képre lettek figyelmesek, amiben elújságolta a nagy hírt, hogy magyar állampolgár lett.

Shane büszkén feszít, a feltöltött kép alatti szövegben pedig megköszönte Magyarországnak azokat az éveket és lehetőségeket, amit kapott tőle. A képeken többet között Sterbinszky is szerepel, mivel az edző édesanyja mellett a barátok is jelen voltak az eseményen.

 „Köszönöm Magyarország! Új fejezet kezdődik, megtiszteltetés, hogy mostantól magyar állampolgárnak mondhatom magamat! Köszönöm édesanyám, és minden barátomnak, hogy mellettem vagytok és együtt ünnepelhettünk!"

– írta Shane Tusup.

Mi lesz Shane Tusup következő lépése?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás