promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Így néz ki most a kilencvenes évek egyik férfibálványa, a Sliders-sorozat Quinn Mallory-je 48 évesen
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A legendás sorozat ikonikus színésze 48 éves már.

Talán nincs is olyan ember Magyarországon, aki ne emlékezne a legendás sorozatra, amely szülőhazájában 1995 és 2000 között futott a televízióban. A Sliders egy egyedi hangvételű, párhuzamos világokat összekötő széria volt, amelyben hőseink egy kapcsoló segítségével utaztak át az egyik párhuzamos Földről a másikra. A sorozat egyik nagy erejét és népszerűségét az is adta, hogy igazából sohasem tudhattuk, hogy a következő részben éppen milyen elképesztően eldeformálódott világban kötnek majd ki a főszereplők.

A kiszámíthatatlanság és a kalandok sora Magyarországon is százezereket ültetett le a képernyők elé.

Többször szeme kellett nézniük a világvégével is, sőt, saját maguk alteregóival is találkozhattakk rendszeresen, ez pedig nem várt kalamajkákat eredményezett az új világban a régi szereplőkkel. 5 évadot és 88 epizódot élt meg végül a sorozat, amelyben végül földönkívüliek is feltűntek, a krommagok, akik leigázták az emberiséget is. A sorozathoz terveztek hatodik és hetedik évadot is, a forgatókönyvek ki is kerültek az internetre, ám végül a rajongók nagy bánatára nem készültek el az évadok.

Quinn Mallory volt a kapcsoló feltalálója, aki az egész váratlan utazást elindította. A sorozatban Jerry O'Connell alakította a zsenit. A színész ezen kívül is még számtalan sorozatban játszott az évtizedek alatt, például a 2010-ben indult Jog/Ászok című szériáben, ahol többek között Jim Belushuval játszották a főszerepet.

Így néz ki most a sztár:

És emlékeztek a Sliders-sorozat csúcsbombázójára?

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás