promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Azahriah ToiToi vécés alkalmi partnere úgy leoltotta az énekest, hogy abba mindenki belepirult
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

A lány nem bírta szó nélkül hagyni, hogy Azahriah megalázó megjegyzést tett rá az egyik koncertjén.

Pár hónapja óriási botrányt kavart, mikor kiszivárgott egy videó, amin a tehetséges magyar előadó, Azahriah egy ToiToi vécénél „akciózik” az egyik rajongójával. Az énekes barátnője megbocsátotta kedvesének a félrelépést, és azóta is együtt vannak, a nagy port kavaró eset pedig az ország szinte összes emberéhez eljuttatta Azahriah nevét – de ez nemcsak több követőt hozott neki, hanem nagyobb „ellenségeket” is, hiszen például egész komoly balhéjuk lett G.w.M-mel:

Az is sokakat felháborított, mikor Azahriah később a Budapest Parkos koncertjén más szavakkal azt mondta rengeteg ember előtt a színpadon, hogy kellő mennyiségű alkohol elfogyasztása után még a „2/10-es” lányokat is megkívánja, ezzel pedig nyilvánvaló módon csúnyán megalázta a ToiToi vécés alkalmi partnerét, Laurát, aki most megtörte a csendet, és reagált az énekes bántó szavaira.

„Én tudom mennyit érek, nem számít más véleménye, pláne egy kisfiúé, mert ki pontozza a nőket, az nem férfi”

olvasható Laura Insta Storyjában.

Még az ország legstílusosabb véleményvezére, Lakatos Márk is kiakadt annak idején Azahriah szavain, ráadásul akkor Majkának is keményen nekiment, hiszen ő meg állítólag támogatta ezt a fajta viselkedést.

Laura amúgy rengeteg támadást kap az interneten az Azahriah-s botrány miatt, hiszen sokan nagyon negatív jelzőkkel illetik őt, amiért hagyta, hogy egy ToiToi vécénél „kapják el” őt. A lány Lakatos Leventével osztott meg eddig sosem hallott részleteket az ominózus esettel kapcsolatban, de a szereplése miatt még többen beszólogattak neki – íme a vele készült interjú:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás