promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Használt gumibabákat értékesít egy weboldal – döbbenetes, hogy milyen óriási rájuk a kereslet
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Ízlések és pofonok különbözők, minden iránt van érdeklődés.

A közösségi médiában is jelen lévő pornósztárok, vagy az OnlyFans erotikus oldalon karriert csinált hölgyek szép pénzeket tudnak azzal (is) keresni, ha a rajtuk lévő, használt fehérneműiket eladják a leglelkesebb – és kissé furcsa ízléssel rendelkező – rajongóiknak.

A használt intim cuccokra egyértelműen nagy a kereslet, és alighanem innen származhatott az a nagy ötlet, hogy miért ne lehetne „second hand” szexbabákat is értékesíteni. Nyilvánvalóan akadnak olyanok, akiket különösen felizgat, hogy a gumiból készült kedvesüket valaki már előttük is ágyba vitte.

A babák használtságát nemcsak tanúsítvány igazolja, de már ránézésre is látszik rajtuk a tépés- és harapásnyomokból, valamint a kissé horpadt (mű)mellekből, hogy nem újonnan kerültek ki a gyárból.

Óriási üzletről van szó, hiszen a korábbi tulajdonosok minden szívfájdalom nélkül, és viszonylag olcsón válnak meg játékszereiktől, míg az ilyen „elhajlással” rendelkezők örömmel fizetnek értük annyit, mint egy vadonatújért.

Így már csak azt a weboldalt kellett megalkotni, ami a vevőket és az eladókat összehozza egymással. Amint arra számítani lehetett, minél használtabb egy termék, annál nagyobb rá a kereslet.

„Nem túl feszes, de ez direkt van így, az előző tulajdonos kérte, hogy a felsőtest ízületei, a karok és a nyak legyen laza”

– áll az egyik baba szakszerű leírásában. Egy mesterséges intelligenciával (AI) ellátott, beszélő gumihölgy ára még használtan is eléri a 7000 dollárt (ez több mint 2,5 millió forint), szóval megéri egy kicsit reklámozni a portékákat.

„Ez a cserfes szépség új otthont keres magának. Nem tökéletes, de jó formában van. A fej tökéletesen működik, viszont a testén van néhány apró szépséghiba. A bal mellén kisebb horpadások láthatók”

– olvasható például ennek a babának az ismertetőjében, így a vásárlók biztosan nem vesznek zsákbamacskát.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás