promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Curtis párja burkoltan üzent Majkának, de a rapper is elmondta, milyen most a viszonyuk
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Annyi biztos, hogy nem most fognak kibékülni.

Az egész sztori ugyebár egy koncerttel kezdődött: Majkának és Curtisnek Villányban kellett volna közösen színpadra állniuk, de utóbbi nem jelent meg a fellépésen. Ugyebár a közvéleménynek elég volt ez a kis szikra, és rögtön beindultak a pletykák, hogy Curtis ismét a drogokhoz nyúlt és visszaesett.

Akkor Curtis barátja is megszólalt az ügyben, és elmondta, hogy szó sincs arról, hogy Curtis elgyengült és drogozni kezdett. Hozzátette, hogy ha a rapper a nyilvánosság elé akar állni a dologgal, akkor meg fogja tenni.

Nos, mivel már túl sok volt a pletykálkodás, meg is tette. Curtis elmondta, hogy Majkának azért fordított hátat, mert elege lett abból, hogy mindig csak második ember volt. Kiemelte azt is, hogy három éve tiszta, szóval nem nyúlt kábítószerhez.

Valószínűleg Curtinek tényleg csak egy kis idő kellett ahhoz, hogy összerakja a fejében a kirakóst, mivel nem könnyű csak a szólókarrierrel felszínen maradni. A hozzá közelálló emberek és a rajongók is úgy látják, hogy ha valakinek, hát neki sikerülni fog.

Ugyebár arról is sokan pletykáltak, hogy Curtis és Barnai Judit szakítottak. A rapper ezt is később megcáfolta, amikor kitett egy közös képet magukról Instagramra. Ráadásul Curtis exe és a kosárlabdázó együtt buliztak az újpesti koncerten.

Ráadásul Barnai Judit is úgy érzi, hogy a kedvese Majka nélkül sokkal jobban elemében van:

„Azt gondolom, hogy nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb. Most azt csinálhatja, amit ő kitalál, úgy, ahogy ő szeretné. Szerintem ez nála nagyon fontos, ez nála kulcskérdés”

- nyilatkozta a TV2-nek a sportoló.

Curtis is hozzátette, hogy nincsenek rosszban, csak külön lépnek fel, és még Fehérgyarmaton is besegített Majkának. Ez talán egy pici fricska is volt a részéről.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás