promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
A Hangya sztárja az életben is egy igazi hős, csodás dolgot tett
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Paul Rudd ismét bebizonyította, hogy aranyból van a szíve.

Pár héttel ezelőtt egy emberként sajnálta egész Amerika azt a 12 éves kolorádói fiút, akit folyamatosan szívatnak a suliban, ráadásul az osztálytársai azzal is teljesen megalázták őt, mikor szinte egyikőjük sem írta alá az évkönyvét. Brody Ridder szomorú története A Hangya sztárját, Paul Ruddot is teljesen meghatotta, így rögtön elhatározta, hogy a maga módján kicsit jobbá teszi a srác életét – és ez sikerült is neki.

Paul Rudd videochatelt Brody Ridderrel, és még sms-eztek is, de ez nem minden: a világsztár küldött a fiúnak egy dedikált Hangya sisakot is, amire azt írta: „A jó barátomnak, Brodynak, arra az alkalomra, amikor meghódítja a világot. Paul Rudd, Hangya”.

A srác és az édesanyja természetesen nagyon hálásak voltak az ajándékért és a kedves gesztusért, hiszen nem hitték volna, hogy a szívszorító történet ilyen sok emberhez el fog jutni, ráadásul egy híres színész is felveszi velük a kapcsolatot. Paul Rudd ismét bebizonyította, hogy aranyból van a szíve, és ezt a Hangya sisakhoz mellékelt levelének tartalma is tükrözi:

„Nagyon fontos emlékezni arra, hogy hiába nehéz most az élet, a dolgok jobbra fordulnak. Nagyon sok ember van, akik szeretnek téged, és úgy gondolják, hogy te vagy a legmenőbb kölyök – és én is köztük vagyok! Alig várom, hogy lássam azokat az elképesztő dolgokat, amiket véghez viszel”.

Valóban nagyon szívhez szóló, ahogy Paul Rudd jobb kedvre derítette Brody Riddert, akinek azóta már alig van hely az évkönyvében, ugyanis Amerika szinte minden tájáról szeretnének írni bele az emberek. Reméljük, hogy ezek után nem fogják az iskolában továbbra is kiközösíteni a srácot, és ha mégis bullying áldozata lesz, akkor mindig erős tud maradni a lelke a rengeteg támogatás és szeretet miatt.

Itt lehet megnézni Paul Rudd ajándékát:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás