promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Hoppá: 8 milliós per zúdulhat Majka nyakába? Mélységesen felháborodott a rapper
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Hatalmas gond kerekedhet Majka lemondott fellépéséből, ahol Curtis ugrott be helyette.

Mi is beszámoltunk róla, hogy Majka vasárnap este lemondta a fehérgyarmati fellépését, mivel állítólag a szervezőknek nem sikerült teljesíteniük a szerződésben megfogalmazott feltételeket, így nem volt megfelelő a technika ahhoz, hogy a rapper egy hozzá, és a rajongókhoz méltó műsort adjon. A közönség szomorú volt, de jött a felmentősereg: Majka helyett egykori társa, Curtis lépett a színpadra, és hatalmas bulit csapott:

Akár itt véget is érhetne a történet, de természetesen az élet jóval érdekesebb ennél, hiszen állítólag a fehérgyarmati fellépés szervezői vissza akarják szerezni Majka bruttó 8,1 millió forintos gázsiját, amit még a lemondott koncert előtt kifizettek neki.

„Két alvállalkozóval dolgozunk, akik a hangtechnikáért és a színpadtechnikáért felelnek, ezek közül az egyikkel már dolgoztak Majkáék a Campus fesztiválon, ott semmi probléma nem volt. Ugyanez a csapat biztosította a technikát a Halott Pénznek, Rúzsa Magdinak és a Tankcsapdának is, ha nekik megfelelt, nem tudom, Majka Úrnak miért nem. A technikusai előre egyeztettek az alvállalkozóinkkal, akik kérték, próbálják ki a technikát, de csak a koncert előtt érkeztek és ránézésre döntöttek, hogy a hangtechnika nem lesz jó, és a színpad sem bírja el a LED-falat. Majka Úr meg sem jelent a helyszínen, pedig még az általa kért kesudiót és vodkát is bekészítettük. Előre kifizettük a fellépésért kért 8,1 millió forintot, azt természetesen elfogadta az úr, de jelzem, a szerződést átnézik a jogászaink...”

mondta sokat sejtetően Fehérgyarmat polgármestere, Dr. Péter Csaba.

Majka persze rögtön bedühödött ezen, hiszen ő teljesen máshogy látja a dolgokat, és érezhetően nagyon felháborították őt a polgármester szavai. Sőt, a rapper még meg is pedzegette, hogy inkább ő fog perelni ezek után, szóval egyre csúnyábbnak tűnik az alapból is rendkívül kellemetlen helyzet, aminek egyelőre sajnos még nincs a láthatáron a megoldása:

„Szégyellje magát! Ha jogi utat akar, miért hívott fel személyesen, hogy esedezve bocsánatot kérjen?! Lehet, hogy én meg hitelrontásért fogok perelni! Nem igaz, hogy csak a koncert előtt érkeztünk, hiszen nekem már délután öt után jelezték a problémát a technikusaim. Este tízkor kezdődő koncertnél úgy gondolom, ez időben van. Dobálózhat ő a számokkal, de ez a nyolc millió egy bruttó összeg. Minden egyes nagy zenekarnál előre kell utalni legalább két héttel, ebben semmilyen meglepetés nincs.”

Bárhogy is lesz, az biztos, hogy Curtisnek sikerült kiengesztelnie a csalódott közönséget, legalábbis erről árulkodik az alábbi felvétel:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás