promotions.hu
Keresés
Menü megnyitás
„Rubint Rékának van a legszebb férfiteste Magyarországon” – beleszállt az ismert youtuber Schobertékbe

„Rubint Rékának van a legszebb férfiteste Magyarországon” – beleszállt az ismert youtuber Schobertékbe

Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions

A fitneszfamília többfrontos harcot vív ezen a nyáron.

Forrong a magyar celebvilág ezen a nyáron, a középpontban pedig a Schobert-család áll, amelynek sikerült egyszerre több botrányos ügybe is belekeverednie. A hazai sztárok egy része pedig mellettük, másik részük ellenük van.

A hajcihő azzal a hírrel kezdődött, hogy több éve létezik egy Facebook-csoport, amelyet kizárólag Schoberték pocskondiázására hoztak létre. A pletykák szerint a konkurens Béres Alexandra áll mögötte, aki azonban tagadja a vádakat, Norbi viszont így is szörnyű nagy perrel fenyegette meg az oldal kitalálóit és működtetőit.

Aztán az is napvilágra került (a Promotions.hu elsőként írt róla), hogy Schobert Lara megbukott az érettségin. A család ezt megpróbálta elkenni, sőt azzal vádolta meg a magyar bulvársajtót, hogy magántitoksértést követett el. Ekkor viszont a szókimondó Tibi atya vette védelmébe az újságírókat:

„Sajnálattal közlöm, hogy a lányod, Schobert Lara közszereplő. Jóval 18 éves kora előtt lett az, amiben neked tevőleges szereped volt. Ha a tangás segge tömegek számára elérhető testképi etalon, akkor bizony joga van ugyanannak a tömegnek ahhoz is hozzáférni, hogy milyen áron.”

A harc azonban itt nem ért véget, sőt a napokban újabb frontok nyíltak a fitneszfamília egyéb hölgytagjainak pocskondiázása által. Ezúttal Osváth Zsolt szállt bele Rubint Rékába a ZSHOW time című műsorában a YouTube-csatornáján.

„Valóban fontos a sport és az edzés, de ezt úgy beállítani, mint a világ egyetlen dolgát, ami miatt büszkék lehetünk valakire, az túlzás. Rendben, megküzdött érte, a legszebb férfiteste Magyarországon a Rékának van, ettől függetlenül mégis azt mondom, hogy mondjuk a lexikális tudás, a szociális érzékenység és még sok minden más miatt is lehet büszkének lenni egy emberre, nemcsak a kockás has miatt”

– mondta a youtuber, kissé rejtetten megfogalmazva, de azért jó nagyot rúgva a fitneszladybe. Azt azért előtte Osváth Zsolt is elismerte, hogy nagyon vékony vonal van a szókimondó és őszinte, valamint a tacai bunkó paraszt között, és néha ő is átlépi ezt a vonalat. Talán most is ezt tette?

Érdekes, hogy mindettől függetlenül egy kommentelő hölgy is hasonló kijelentést tett nemrég Réka unokahúgáról, a szintén fitneszből élő, és legutóbb két komoly díjat is elhozó Rubint Relláról. A nemrég férjhez ment híresség a kupáival pózol azon a képen, amelyhez az egyik követő az alábbi hozzászólást fűzte:

„Gratulálok! Neked operáció nélkül is sikerült férfivá válnod.”