promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Schobert Lara megbukott az érettségin
Borítókép:  Femcafe
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Osztálytársa szerint Schobert Larának nem sikerült az érettségije.

Schobert Norbi és Rubint Réka legidősebb gyermeke nemrég töltötte be a 18. életévét, és májusban el is kezdte az érettségi vizsgáit. Lara édesanyja akkor elmondta, hogy lánya angolul érettségizik matekból és történelemből, míg angol nyelvből emelt szintű vizsgát fog tenni.

Rubint Réka elmondása szerint Larának nagyon jól sikerült a magyar írásbelije, viszont következő nap már sápadtan indult el a matekra. Azóta nem is lehetett hallani semmit arról, hogy Schobert Larának hogy sikerült az érettségije, és az is gyanús, hogy a család egyik tagja sem posztolt erről semmit a közösségi oldalain, pedig előtte még büszkén osztották meg, hogy leánygyermekük elballagott a Két Tanítási Nyelvű Gimnáziumból, majd az Ébredj velünk című reggeli műsorban számoltak be az írásbeliről.

A nagy hallgatást végül egy pletyka törte meg, ami az egyik nyilvános Facebook-csoportból indult ki. Az egyik posztoló ugyanis kérdőre vonta a Rossmannt és a Telekomot, hogy miért egy olyan emberrel reklámozzák magukat, akinek a tanulmányi eredményei kiábrándítók, és az érettségin is megbukott.

Szerkesztőségünk megkereste a Schobert-házaspárt, hogy megtudjuk, Larának valóban nem sikerültek-e az érettségi vizsgái, de mind ez idáig nem válaszoltak kérdéseinkre. Sikerült viszont felvennünk a kapcsolatot Lara egyik osztálytársával, aki ugyancsak azt állítja, hogy Larát megbuktatták a történelem érettségin, de nem ez az egyetlen tárgy, aminél problémái voltak.

„Valóban megbukott, de történelemből, Julius Caesart húzta. Igazából a magyar és a civilizáció sem ment neki, ott póttételeket kellett húznia. Magyarból először Vajda Jánost húzta, de ott csak annyit tudott kinyögni, hogy »depressziós költő volt, ezért szomorú verseket írt«. Radnótit húzta póttételként, az azért ment neki. Civilizációnál nem tudom, milyen tételeket húzott”

- nyilatkozott nekünk a neve elhallgatását kérő osztálytárs, aki azt is elárulta, hogy Lara vizsgája június 21-én volt.

FRISSÍTÉS: Schobert Norbi az RTL Klub Reggeli című műsorában erősítette meg, hogy Lara valóban megbukott az érettségin.

„Valaki magántitoksértést követett el. Azt tette a médiában közzé, hogy Lara az érettségin megbukott. Ezzel ország-világ előtt megalázta a lányomat. Ez magántitok. Egyébként hányan buknak meg az érettségin? És? Majd ősszel lerakja. Egy tantárgy, egy szóbeli. Ettől rossz ember a Lara?”

- mondta a fitneszguru.

A teljes beszélgetést az alábbi videóban nézhetitek meg:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás