promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
„Fú, de megverném” - Schobert Norbi besokallt, már ököllel menne neki a rosszakaróinak
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Nem csitul a Schobert család botránya, amibe Béres Alexandra is belekeveredett.

Az utóbbi napokban robbant ki a botrány, hogy létezik Facebookon egy csoport, amiben kizárólag Schobert Norbit, Rubint Rékát, a gyerekeiket, illetve az Update termékeket szidják egyes felhasználók, ráadásul annak a gyanúja is felmerült, hogy Béres Alexandra és a férje áll emögött. Az indulatok is elszabadultak, és nagyon megosztó lett a téma, amivel kapcsolatban még Kulcsár Edina szerelme, G.w.M is megosztotta a véleményét:

Béres Alexandra tagadta a vádakat, a Schobert család pedig eddig elzárkózott a vádaskodástól, így továbbra is mindenki az igazság kiderítésére vár. Most Schobert Norbi adott Ábrahám Róbertnek egy interjút, és érezhetően eléggé felzaklatta őt ez a nagy port kavaró eset, ugyanis burkoltam fenyegetőzött, és még fizikai erőszakot is emlegetett azokkal szemben, akik ezt a rosszindulatú, gyűlölködő csoportot üzemeltetik.

„Szörnyű nagy pert fogok a nyakukba akasztani. Én leszek a legrosszabb álmuk”

mondta Schobert Norbi, miután megkérdezték tőle, hogy mi történne, ha kiderülne, hogy valóban Béres Alexandráék állnak a csoport mögött.

Érthető Schobert Norbi részéről ez a határozott kiakadás, hiszen a családját is bántják, azt pedig minden bizonnyal senki sem hagyná. Ilyenkor nehéz az embernek kordában tartani az érzelmeit, és úgy tűnik, hogy a fitneszguru sem járt ilyen szempontból sikerrel, ugyanis minden jel arra utal a szavai alapján, hogy kész akár ököllel is pontot tenni az ügy végére – sőt, talán leginkább ezt a megoldást preferálná:

„Úgy találkoznék bármelyik adminisztrátorral face to face. Fú, de megverném bármelyiket. Ha egyszer elém áll, akárki...”

Itt lehet megnézni egy rövid ízelítőt Schobert Norbi interjújából, amiben részletesebben is kifejtésre kerül a konfliktus, aminek egyelőre még a láthatáron sincs megoldása:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás