promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Nádai Anikó olyan képet rakott ki, amit még a kórházban fekvő Béres Anett sem bírt szó nélkül hagyni
Borítókép:  youtube.com/LifeTV (screenshot)
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Béres Anett a kórházból üzent Nádai Anikónak, akinek nemrég született meg a második gyermeke.

Mindössze pár napja jött világra a Való Világ negyedik szériája után műsorvezetőként tündöklő Nádai Anikó és Hajmásy Péter első közös gyermeke. Szerencsére az anyuka, illetve a baba is jól vannak, és természetesen az egész család nagyon boldog a pici érkezése miatt. Nádai Anikó fel is töltött nemrég egy cuki képet a kisfiú aprócska lábairól, ezt pedig még az utóbbi hetek legnagyobb botrányába keveredő Béres Anett sem bírta szó nélkül hagyni.

„Gratulálok!”

– írta Nádai Anikó posztjához Béres Anett, aki elvileg még mindig nem hagyhatta el a kórházat, szóval minden bizonnyal onnan üzent.

Béres Anettet sokan csak VV Anettként ismerték eddig, ugyanis ő Nádai Anikó előtt egy évaddal szerepelt a Való Világban, de a mostani botránya egy kicsit felülírta ezt, hiszen ehhez hasonlót még nem igazán hallhattunk a magyar médiában – nem csoda, hogy hosszú ideig csak erről lehetett hallani.

Béres Anett nemrég résztvett egy teaszeánszon, ahol állítólag fogyasztott egy ayahuasca nevezetű készítményből, aminek hatására hallucinálni kezdett, hajnalban meztelenül berohant az erdőbe, majd súlyosan megsérült, és csak reggel, meglepően messze találták meg őt egy szőlőültetvényen – azóta is kórházban van, elvileg akár egy egész évig is eltarthat a teljes felépülése.

Szerencsére úgy tűnik, hogy Béres Anett már jobban van, hiszen posztolt is, és már nagyon várja, hogy hazatérjen. A botrányos eset részleteit egyelőre még nem árulta el, de ha majd elég erősnek érzi magát hozzá, akkor biztos, hogy be fog számolni az élményeiről, és véget vet a rengeteg feltételezésnek és rosszindulatú pletykának – addig is jobban teszi, ha a gyógyulásra, és a számtalan támogató, együttérző üzenetre koncentrál.

Íme Nádai Anikó cuki posztja:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás