Janicsák Veca élete igazán kezd egyenesbe kerülni, ő pedig még most is gyönyörű.
Janicsák Veca még anno 2010-ben jelentkezett az X-Faktorba, ahol egész Magyarország megismerhette a csodás hangját. A válogatókon túljutva végül Geszti Péter lett a mentora, aki ki tudta hozni az énekesnőből a maximumot.
Az X-Faktorban kétszer párbajozott: először a harmadik élő show-ban a Summer Sisters ellen - itt még továbbjutott. Másodjára a kilencedik élő show-ban, ahol a későbbi győztes, Vastag Csaba búcsúztatta. Így sem szomorkodhatott, mert negyedik helyezett lett, és egyben a műsor legjobb női versenyzője.

Így néz ki most a Földkerekésg szívtiprója, a 72 éves Richard Gere, aki nélkül nem lenne értelme a sármos kifejezésnek
Olvass tovább...
Janicsák Vecát híressé tette az X-Faktor és azóta is zenéléssel foglalkozik. A Blikk jelentette be, hogy új klippel jelentkezik, augusztusban pedig a régóta ígért lemezbemutató koncertjére is sor kerül. Az eseményt az énekesnő édesanyjának első festménykiállítása nyitja majd meg.
Könnyű nyári slágerként mutatkozott be nem olyan rég a művésznő „Ébredés” című szerzeménye, amely a hamarosan debütáló, teljes mértékben saját szerzésű friss lemez soron következő előfutára.
A lemezbemutató koncertet augusztus 28-án tartják meg a budajenői Magtárban.
„Jó pár éve igazi családi vállalkozás a miénk, hiszen amellett, hogy a nővérem, Regina a menedzserem és mára a grafikai elemekért is ő felel, a sógorom, Hajas Gábor a zeneszerzőtársam és a DJ-m is egyben. Ezúttal a koncerten azonban szerettem volna az iparművész édesanyánk, Veress Klára tehetségét is megmutatni, így a festményeit itt láthatja majd először a közönség”
- mondta az énekesnő.
Veca természetesen rengeteget változott az évek során, és most néhány fotón meg is mutatjuk, hogy még mindig milyen gyönyörű.

Durva pletyka keringett Curtisről, de most mindent megmagyarázott
Olvass tovább...

