A feleség talált szeretőt a híres férj számára – aztán ezt gyorsan meg is bánta

John Lennon utólag szintén megbánta a dolgot, de így legalább visszatalált a fiához.
Az 1980-ban merénylet áldozatává vált John Lennon a Beatles énekes-dalszerzőjeként tett szert világhírnévre. Amikor meghalt, a legendás angol fiúcsapat már egy évtizede feloszlott, részben Lennon különutas próbálkozásai miatt.
A férfira nagy hatással volt a japán képzőművész és zenész Yoko Ono, aki szabályosan az ujjai köré csavarta őt. 1968-ban kezdődött a viszonyuk, a következő évben pedig össze is házasodtak. Látszólag harmonikus kapcsolatban éltek, Lennonnak mégis szüksége lett egy új szeretőre.
Yoko Ono a fiatal és gyönyörű, kínai gyökerekkel rendelkező May Pangot választotta számára, aztán gyorsan meg is bánta a butaságát. Az egykori Beatles-sztár másfél évet töltött a nála 10 évvel fiatalabb lány oldalán, de ezt utólag elvesztegetett időnek tartotta.

May Pang (balra) 1981-ben / Fotó: Profimedia
Pang személyi asszisztensként dolgozott a furcsa pár mellett, és amikor Yoko Ono kitette a férje szűrét a házukból, az egzotikus szépséget kérte meg arra, hogy maradjon Lennon mellett, és teljesítse minden kérését – amibe nyilván a szex is beletartozott.
A férfi nem kertelt, rögtön elmondta feleségének, hogy igen vonzónak tartja közös segítőjüket, Yoko Ono azonban ekkor még nem féltékenykedett, valószínűleg abban bízott, hogy még a kapcsolat kiteljesedése előtt visszakaphatja Lennont.
„Yoko azt mondta, hogy rendben van, meg kell tennem. Úgy gondolta, hogy ez a legjobb döntés, mivel akkor nem volt barátom”
– emlékezett vissza Pang a különös történet kezdetére. A japán feleség később sem tagadta, hogy az egész affér az ő terve volt. Rájött, hogy a házasságuknak kisebb pihenőre van szüksége, és akkor ezt találta a legkézenfekvőbb megoldásnak.

Ne szépítsük: a legendás Beatles tagjai egyszer-kétszer közösen maszturbáltak
Olvass tovább...
Lennon azonban szerelembe esett az „engedélyezett” barátnővel, Yoko Ono pedig gyorsan rájött, hogy óriásit tévedett, és kemény harcot indított annak érdekében, hogy visszaszerezze férjét. Ez 1975-ben meg is történt, októberben pedig megszületett a pár fiúgyermeke, Sean.
Pang egy közelmúltbeli interjúja során hasznosnak nevezte a Lennonnal folytatott viszonyát, abból a szempontból legalábbis mindenképp, hogy így az énekes újra közelebbi kapcsolatba kerülhetett az előző házasságából származó fiával, Juliannal, akit a japán feleség szívesen tartott távol az apjától.

Az egész Beatles ott volt, amikor George Harrison elvesztette a szüzességét
Olvass tovább...
