promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Majka meghökkentő vallomást tett, Dundika pedig elsírta magát
Borítókép:  Profimedia
Színes
Kategória fejléc
Megosztás
Másolás

Majka elárulta, hogy van egy másik szerelme, de nem ezért potyogtak Dundika könnyei.

Jelenleg talán nincs is Majkánál elfoglaltabb celeb Magyarországon, hiszen folyamatosan koncertezik, megállás nélkül csinálja az új slágereit, természetesen a családjával is együtt van, illetve hatalmas tévéműsorokban szerepel. Nemrég kezdte el forgatni a TV2-n futó Sztárban sztár leszek! következő évadát Tillával, Pápai Jocival, Köllő Babettel és Tóth Gabival – utóbbival még egy mókásnak szánt videót is készítettek, ami egyesek szerint inkább kellemetlen lett, mint szórakoztató:

Majoros Péter, azaz Majka nemrég kirakott egy egészen meghökkentő posztot, amiben azt állította, hogy az imádott felesége, Dundika mellett van egy másik állandó szerelme is: a márkás, narancssárga lencsés napszemüvege, amit szinte mindig láthatunk rajta – vagyis a rapper szépen megtrollkodott minket, hiszen a bejegyzésének első pár szava szinte sokkolta a rajongóit.

Majka és a valódi szerelme, Majoros Hajni szerencsére jól vannak, és komoly mérföldkőhöz érkeztek a minap, ugyanis elballagott az óvodából a kisebbik gyermekük, Oli, ez pedig nem várt érzelmeket hozott ki a saját elmondása szerint nem éppen érzelgős Dundikából, hiszen még ő is elsírta magát, amikor felfogta, hogy mennyire szalad az idő, és az ő pici fia mennyit nőtt.

„Ahogy ott figyelmesen hallgatta az érzelmes búcsúbeszédet és állt a többiekkel és én csak bámultam és csodáltam, hogy megnőtt, eszembe jutottak azok az emlékek, amikor kibújt az első icipici fogacskája, amikor először mondta, hogy anya és egyedül használta a kanalat.. Potyogtak a könnyeim…”

osztotta meg a követőivel Majoros Hajni, vagyis Dundika.

Valószínűleg minden szülő pontosan tudja, hogy mit élt át a sztáranyuka, hiszen a gyermekek felnövésének felismerése valóban egy lavina erejével tudja letaglózni az embert, mivel nehéz szembenézni az idő múlásával – főleg, hogy Dundika minden egyes nap látta felcseperedni a kicsi Olit, így nagyobb volt számára a sokk.

Itt lehet megnézni a Majoros család megható fotóit a ballagásról:

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás