promotions.hu
Sötét mód
Keresés
Menü megnyitás
Tiniálmaink legjobb csajának, Avril Lavigne-nak brutálisan belátni a lábai közé a miniszoknyában, ettől a képtől felrobban az internet
Borítókép:  Profimedia - illusztráció
Színes
Kategória fejléc
Promotions
Megosztás
Másolás

Forró kép egy forró napon.

Avril Lavigne, a 2000-es évek elejének egyik legnagyobb punkrock-poppunk állócsillaga volt, a Greend Day és Blink-182 mellett őt ismerték legjobban hazánkban ebből a szcénából. Magyarországon ma is tízezrek rajonganak érte, és pár hónapja új albumot adott ki, majd egy gigantikus turnéra indult, hogy rajongóinak élőben is előadhassa balladisztikusan tragikus, de mégis reményteli dalait, amelyek igazából a szerelem, szakítás és újrakezdés szentháromságát járják körül. A vége mégis pozitív, nem is lehetne más, hiszen a kanadai énekesnő nemrégiben megtalálta az igazit, akivel majd össze is fog házasodni. Avril amúgy már két váláson van túl, az egyik férje pedig a Sum41 zenekar frontembere, Deryck Whibley volt. Vele 2006 és 2010 között alkotott egy párt az énekesnő.

Avril Lavigne új albumának, amelyik a hetedik stúdialbuma karrierje során, pedig egy nagyon jó kis dallamos címe van, mivel úgy hívják, hogy Love Sux, és ebben tényleg minden benne is van.

Avril koncertjeinek pedig az állandó showeleme, hogy olyannyira magasra emeli a lábát a piciny miniszoknyájában, amely az évtizedek alatt a védjegyévé vált, hogy bizony elpirul az ember, ha a koncert első sorában áll.

Avril a most feltöltött Isntagram-képén is elképesztően szexi messziségekbe utazik.

Hasonló tartalmak
Galéria - Van képünk hozzá
Színes
Tech & Tudomány
Helyi Hírek
Időjárás